A magyar válogatott június 28-án, hétfőn érkezik Székelyudvarhelyre. Jakab Árpád, az Együtt növünk fel! alapítvány a határon túli magyar utánpótlás-kézilabdázás támogatására ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, a lányok öt napig tartózkodnak a városban.
A tervek szerint Elek Gábor szövetségi kapitány irányításával a válogatott napi két edzésen vesz részt a városi sportcsarnokban.
Jelenleg egyeztetünk a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatósággal, hogy az egyik edzésre a jelenleg érvényben lévő szigorú előírásoknak megfelelően nézőket is tudjunk beengedni. Továbbá tervezünk egy szabadtéri közönségtalálkozót is” – nyilatkozta Jakab.
A válogatott programjában szerepel még kirándulás is, június 30-án, szerdán a Madarasi Hargitára, majd a Szentegyházi Gyermekfilharmónia rövid ünnepi műsorral köszöntené a nemzeti csapatot.
Öröm számunkra, hogy amint felvetődött a székelyföldi edzőtábor kérdése a Magyar Kézilabda-szövetségnél, a vezetőség és a válogatott szakmai stábja egyből igent mondott.
Többen jártak már nálunk különböző klubcsapatokkal és magánszemélyként is, nagy örömmel jönnek most is. Az edzésmunkán túl egyfajta lelki feltöltődést is várnak az egyhetes székelyföldi ittléttől” – tette hozzá az ügyvezető.
A tokiói olimpián a magyar lányok július 25-én 21.30-tól (romániai idő szerint 15.30-tól) a korábbi kétszeres világbajnok Franciaországgal játszanak, amely a legutóbbi olimpián ezüstérmes volt. A csapat mindössze 36 órával később ismét pályára lép, 27-én 12 órától (hajnali 5 órától) Brazíliával mérkőzik meg a B csoportban. Majd az orosz csapat, Spanyolország és Svédország lesz az ellenfél.
Az A csoportban Hollandia, Montenegró, Norvégia, Japán, Dél-Korea és Angola szerepel. Mindkét hatos csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.
A magyar női válogatott a 2008-as pekingi szereplés után jutott ki ismét az olimpiára.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!