A Román Kézilabda-szövetség földrajzilag két csoportba osztotta szét a másodosztály húsz csapatát, az A jelű, nyugati szériába került a két székelyföldi együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a nyáron újraalakult Székelyudvarhelyi Hargita KK.
Rövidebb és hosszabb kiszállás vár a csapatokra, hiszen az ellenfelek között van két Brassó megyei együttes, Fogaras és Vidombák, illetve Kolozsvár, Mioveni és Ploiești sincs messze, de el kell majd utazni Resicabányára, Nagyváradra és Temesvárra is.
Az alapszakaszban oda-visszavágós rendszerben kétszer találkoznak egymással a csapatok, ez február közepén ér véget. A két csoport első négy helyezettje bejut a felsőházi rájátszásba, ahol ugyancsak oda-visszavágót játsszanak, az első kettő automatikusan feljut a Virágok Ligájába, míg a harmadik és a negyedik május végén osztályozós tornán vesz részt az élvonal 11. és 12. helyén zárt együttesével. A többi csapat (az alapszakasz 5–10. helyezettje) amennyiben lesz igény rá és elég részvevő, alsóházi rájátszásban vagy helyosztókon szerepel-
Az alapszakasz szeptember 14-én kezdődnek, a nyitófordulóban a Sepsi-SIC–Hargita KK mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik a Szabó Kati Sportcsarnokban.
A második játéknapon mindkét együttes idegenben játszik, a Sepsi Vidomnbákhoz látogat, míg a Hargita KK a Temesvári CSU vendége lesz. A székelyudvarhelyi lányok első hazai mérkőzésüket október elején ,a harmadik fordulóban tudják le, Vidombák látogat majd a városi sportcsarnokba.
A csoport: CS Star Mioveni, Resicabányai CSU, Kolozsvári CSU, Nagyváradi CSU, Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, Hargita KK, Vidombáki Teutonok, Fogarasi VSK, CS Prahova Județean, Temesvári CSU.
B csoport: Galaci CSM, Bákói CSM, Románvásári CSM, HCF Piatra Neamț, Bákói CSU, Bukaresti CSU, Bukaresti Spartac, Unirea Doborești, Konstancai Neptun, Unirea Slobozia.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!