Hirdetés

Szejke SK: hazai pályán, kevés előnnyel

Két idegenbeli tornát követően ezúttal otthon játszhatnak
Fotó: Veres Nándor

2021. február 19., 11:12

Az élről indítja a harmadik buboréktornát a Székelyudvarhelyi Szejke SK. Annak ellenére, hogy a városi sportcsarnokban játssza majd összecsapásait az együttes, nem élvezheti maximálisan a hazai pálya előnyét, hiszen szurkolók nélkül rendezik a férfi kézilabda A osztály C csoportjának párharcait.

2021. február 19., 11:12

Péntektől vasárnapig a csoportkör visszavágói következnek a férfi kézilabda másodosztályban. A harmadik teremtornának vág neki a mezőny, a C csoportot Székelyudvarhelyen rendezik, a helyi Szejke SK az első pozícióból várja az előtte álló három mérkőzést, a csapat célja, hogy a párharcokat megnyerve megtartsa vezető helyét a tabellán.

Hirdetés

Ezen mérkőzések közül kiemelkedik a szombati, amikor az udvarhelyiek a Kolozsvári U ellen néznek farkasszemet – a kincses város gárdája az első teremtornán 26–24-re nyert az odavágón.

Nem fűt bennünket a visszavágás, mi a soron következő három mérkőzésünket meg akarjuk nyerni.

Azon a tornán, amikor kikaptunk ellenük, nem játszottuk azon az intenzitáson a mi kézilabdánkat, mint ahogy például már tettük a második tornán. Ha ezt tartani tudjuk, nem lehet gond azzal, hogy a kilenc pontot bezsebeljük, ezekkel valamelyest lépéselőnybe kerülünk” – fejtette ki a Szejke SK edzője, Sipos Lóránt.

A keret összes tagja túl van a kötelező koronavírusteszten, mindenki eredménye negatív, mivel pedig más egészségügyi problémájuk sincs, a legjobb összeállításban léphetnek majd pályára. A tréner csak részben örül annak, hogy hazai környezetben játszhatnak:

„Nem mondhatom azt, hogy hazai pálya előnye, hiszen nekünk is be kell vonulnunk a szállodába, csupán nem kell utaznunk.

A nagy előnyt a szurkolóink jelenléte biztosította volna, hiszen ők számunkra erőt, az ellenfélre nyomást pakolnak. Üres lelátók előtt nem a legkönnyebb kézilabdázni.”

A Szejke SK mérkőzései pénteken 15 óra 20 perctől a Tordai Potaissa II-vel, szombaton szintén 15.20-tól a Kolozsvári U-val, vasárnap 12 óra 40 perctől a Temesvári Polival lesznek. Az udvarhelyiek találkozóiról élő, szöveges közvetítésben lehet az eredmény alakulását figyelemmel kísérni a klub hivatalos honlapján.

Férfi kézilabda A osztály, C csoport
1. Székelyudvarhelyi Szejke SK 7 6 0 1 237–176 18
2. Segesvári VSK 7 6 0 1 227–197 18
3. Kolozsvári U 7 5 1 1 216–178 16
4. Tordai Potaissa II. 7 4 0 3 192–182 12
5. Temesvári CNOPJ 7 3 1 3 172–186 10
6. Nagyváradi VSK 7 2 0 5 192–219 6
7. Temesvári Poli 7 1 0 6 171–191 3
8. Nagybányai Academia 7 0 0 7 91–169 0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Ez is érdekelheti

A Segesvári VSK után még egy klub visszalépett az élvonalbeli szerepléstől

Hiába harcolta ki a pályán a feljutást a másodosztályból, nem vállalja a szereplést a román férfi kézilabda élvonalban. A szakszövetség újból elvégezte a bajnokság sorsolását.

Új szerzemények, hazatérő játékos a VSK Székelyudvarhely kézicsapatánál

Távozókat és új igazolásokat jelentett be a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata. Nem maradt a gólkirály, az újonnan érkezők közül többen élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

Akárcsak a focibajnokságban, visszahozzák a kézilabdázóknál a rájátszást

Az első vezetőtanácsi ülésén több fontos reformot is elfogadott a Román Kézilabda-szövetség. A 2027–2028-as idénytől új lebonyolítási rendszert kap az élvonal, bevezetik az ifjúsági bajnokságot és jön az orvosi joker.

Több alapember maradt, légiósok sora a marosvásárhelyi kézicsapatnál

Jelentősen átalakította keretét a női kézilabda élvonalba feljutott Marosvásárhelyi VSK. Az újonc együttes az alapemberek megtartása mellett tizenkét új játékost, köztük nyolc légióst szerződtetett.

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!