Hirdetés

Szász András: utazás a BL-ből a kéziválogatottba

Székelyudvarhelyről indult Szász András karrierje. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. október 11., 14:53

Saját bőrén tapasztalja, milyen a repülőtérről beesni a mérkőzésre. Remek az idénykezdete, legutóbb az ő góljával nyert csapata a Bajnokok Ligájában, most megkapta a behívót a nemzeti csapatba.

2018. október 11., 14:53

Bajnokság, Román Kupa, Bajnokok Ligája, válogatott – négy színtér, ahol Szász Andrásnak helyt kell állnia. A székelyföldi kézilabdázó idén igazolt a Bukaresti Dinamóhoz. A 24 éves kézilabdázó a Székelyudvarhely KC-nál nevelkedett, sokáig ott is játszott. Innen a Bukaresti CSM-hez igazolt, ettől az idénytől pedig a másik fővárosi klubnál szerepel.

„Eddig csak az interjúkból hallgattam, hogy mennyire nehéz ez a megterhelés: bajnokság, Bajnokok Ligája, válogatott. Most a saját bőrömön tapasztalom meg.

Edzés, utazás, mérkőzés – ennyiből áll az életünk. Elsősorban fejben kell bírnunk ezt a terhelést.

Nincs is fizikai tréningünk ebben az időszakban, csak a taktikára összpontosítunk” – fejtett ki a 195 cm magas, 107 kg-os kézilabdázó.

Hirdetés

Az új csapatánál a beilleszkedés felvett majdnem két hónapot, most már számít rá edzője, Constantin Ștefan. Jó példa erre, hogy a legutóbbi BL-mérkőzést (a finn Cocks ellen) Szász utolsó percben szerzett találatával nyerte meg a bukaresti csapat 32–31-re, így a továbbjutást érő második helyen vannak a tabellán.

Magasra tették a mércét a Dinamónál, a klubvezetés a honi pontvadászatban a címvédést, a Román Kupa elhódítását várja el, valamint a Bajnokok Ligájában a csoportkörből való továbbjutást.

Beállósként nagy csatákat vív meg. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Beállósként nagy csatákat vív meg. Archív
Fotó: Barabás Ákos

A beálló teljesítményére a szövetségi kapitány, a spanyol Manuel Montoya is felfigyelt. A szakember először vezeti a román férfi kézilabda-válogatottat, egy hónappal ezelőtt nevezték ki. A keretbe behívta Szász Andrást is.

A fő célkitűzése, hogy a válogatottat nemzetközi tornákra juttassa ki. Az első ilyen lehetősége a 2020-as Európa-bajnokság lesz, melynek selejtezősorozata október végén kezdődik. A románok a 6-os csoportba kaptak besorolást, a franciák, a portugálok és a litvánok lesznek az ellenlábasok. A kvartettből az első kettő kijut a kontinenstornára, melyet Svédországban, Ausztriában és Norvégiában rendeznek. A 8 csoportból a négy legjobb három helyezett is ott lesz az Eb-n.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Szász elmondta, a válogatottnál sem lesz sok idő az edzésre, amint összegyűl a keret (október 21.), már másnap utaznak a Portugália elleni kiszállásra (október 24-én mérkőznek meg a luzitánokkal), majd visszatéréskor a franciák elleni, kolozsvári mérkőzésre hangolnak (október 28.).

Ketten vagyunk behívva beállósként, így valószínű, hogy az új kapitány számít az én játékomra is, mindkét találkozón pályára küld. A portugálok elleni meccs a kulcs, az döntheti el a kijutást a tornára.

Bár kevés a szabadideje, arra mindig szakít annyit, hogy öccsével tartsa a kapcsolatot. Előd idén lesz 18 éves, ő is a kézilabdázást választotta, a másodosztályos Székelyudvarhelyi Szejke SK-ban játszik.

„Remélem, hogy ügyesebb lesz, mint én. Jó kezekben van, Sipos Lóránt a legjobb edző az országban az ifjúsági együtteseket tekintve. Vele is sokat beszélek, biztos vagyok, hogy ő a Nemzeti Ligában is megállja majd a helyét. Kívánom, hogy az új udvarhelyi klub mielőbb feljusson az élvonalba”.

Szász Andrást legközelebb október 14-én, vasárnap 21 órától láthatjuk „akcióban”, a Bukaresti Dinamo a Bajnokok Ligájában a csoportelsőt, a lengyel Wisla Plockot látja vendégül. A találkozót élőben közvetíti a Digi Sport és a Telekom Sport tévétársaság.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!