Bajnokság, Román Kupa, Bajnokok Ligája, válogatott – négy színtér, ahol Szász Andrásnak helyt kell állnia. A székelyföldi kézilabdázó idén igazolt a Bukaresti Dinamóhoz. A 24 éves kézilabdázó a Székelyudvarhely KC-nál nevelkedett, sokáig ott is játszott. Innen a Bukaresti CSM-hez igazolt, ettől az idénytől pedig a másik fővárosi klubnál szerepel.
„Eddig csak az interjúkból hallgattam, hogy mennyire nehéz ez a megterhelés: bajnokság, Bajnokok Ligája, válogatott. Most a saját bőrömön tapasztalom meg.
Nincs is fizikai tréningünk ebben az időszakban, csak a taktikára összpontosítunk” – fejtett ki a 195 cm magas, 107 kg-os kézilabdázó.
Az új csapatánál a beilleszkedés felvett majdnem két hónapot, most már számít rá edzője, Constantin Ștefan. Jó példa erre, hogy a legutóbbi BL-mérkőzést (a finn Cocks ellen) Szász utolsó percben szerzett találatával nyerte meg a bukaresti csapat 32–31-re, így a továbbjutást érő második helyen vannak a tabellán.
Magasra tették a mércét a Dinamónál, a klubvezetés a honi pontvadászatban a címvédést, a Román Kupa elhódítását várja el, valamint a Bajnokok Ligájában a csoportkörből való továbbjutást.
A beálló teljesítményére a szövetségi kapitány, a spanyol Manuel Montoya is felfigyelt. A szakember először vezeti a román férfi kézilabda-válogatottat, egy hónappal ezelőtt nevezték ki. A keretbe behívta Szász Andrást is.
A fő célkitűzése, hogy a válogatottat nemzetközi tornákra juttassa ki. Az első ilyen lehetősége a 2020-as Európa-bajnokság lesz, melynek selejtezősorozata október végén kezdődik. A románok a 6-os csoportba kaptak besorolást, a franciák, a portugálok és a litvánok lesznek az ellenlábasok. A kvartettből az első kettő kijut a kontinenstornára, melyet Svédországban, Ausztriában és Norvégiában rendeznek. A 8 csoportból a négy legjobb három helyezett is ott lesz az Eb-n.
Szász elmondta, a válogatottnál sem lesz sok idő az edzésre, amint összegyűl a keret (október 21.), már másnap utaznak a Portugália elleni kiszállásra (október 24-én mérkőznek meg a luzitánokkal), majd visszatéréskor a franciák elleni, kolozsvári mérkőzésre hangolnak (október 28.).
Bár kevés a szabadideje, arra mindig szakít annyit, hogy öccsével tartsa a kapcsolatot. Előd idén lesz 18 éves, ő is a kézilabdázást választotta, a másodosztályos Székelyudvarhelyi Szejke SK-ban játszik.
„Remélem, hogy ügyesebb lesz, mint én. Jó kezekben van, Sipos Lóránt a legjobb edző az országban az ifjúsági együtteseket tekintve. Vele is sokat beszélek, biztos vagyok, hogy ő a Nemzeti Ligában is megállja majd a helyét. Kívánom, hogy az új udvarhelyi klub mielőbb feljusson az élvonalba”.
Szász Andrást legközelebb október 14-én, vasárnap 21 órától láthatjuk „akcióban”, a Bukaresti Dinamo a Bajnokok Ligájában a csoportelsőt, a lengyel Wisla Plockot látja vendégül. A találkozót élőben közvetíti a Digi Sport és a Telekom Sport tévétársaság.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!