A szárhegyi sportcsarnokban a központi régióhoz tartozó megyék (Hargita, Brassó, Maros, Szeben és Fehér) általános iskolás bajnokságainak győztesei szerepeltek. Czimbalmos Árpád testnevelő tanár irányításával a házigazdák négy mérkőzésükből hármat simán nyertek, de a Brassói Kiválósági Központ csapatával nem bírtak, így a második helyen végeztek.
Czimbalmos Árpád éppen ezt emelte ki a mérkőzéseket követően:
nem helyes az az utóbbi években bevezetett gyakorlat, hogy az általános iskolákkal közös bajnokságban versenyeztetik a speciális képzésekben részesülő sportiskolákat és edzésközpontok csapatait.
Az egyik szabadidősportnak számít, a másik pedig versenysport, így a módszerek, lehetőségek nagyban különböznek. A hasonló körülmények között készülő csapatokkal szemben bizonyítottak a lányok, még úgy is, hogy a szárhegyi csapat volt az egyetlen a mezőnyben, amely falusi iskola együttese volt.
Kézilabda, országos zónadöntő, 5–8. osztályos lányok, Szárhegy, a házigazdák eredményei:
Szárhegy–Brassó 11–19 (5–12),
Szárhegy–Marosludas 19–14 (9–7),
Szárhegy–Szászsebes 32–15 (15–10),
Szárhegy–Medgyes 23–17 (14–9).
További eredmények: Ludas–Brassó 7–26, Sebes–Medgyes 20–25, Ludas–Medgyes 24–21, Brassó–Sebes 37–18, Sebes–Ludas 11–17, Brassó–Medgyes 24–7.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!