Hirdetés

Sok a bizonytalanság a kézilabdázók döntő tornája körül

Nagy esélye lenne a feljutásra a marosvásárhelyi csapatnak. Archív
Fotó: Haáz Vince

2020. május 25., 15:57

A Román Kézilabda-szövetség múlt heti döntése értelmében a nyár folyamán a pályán dől majd el, hogy mely csapatok jutnak fel az élvonalbeli bajnokságokba. A női Virágok Ligájában három hely is kiadó, ezek egyikének megszerzésére a Marosvásárhelyi VSK is esélyes, de kérdés, hogy feljutás esetén vállalja-e az indulást a legjobbak között.

2020. május 25., 15:57

A határozat szerint a másodosztályú bajnokság négy csoportjában az első és a második helyezettek jogosultak arra, hogy részt vegyenek a feljutásról döntő tornán. A szezon márciusi felfüggesztésekor a Marosvásárhelyi VSK a második helyen állt az alapszakaszban, az A osztály D csoportjában tizenhét mérkőzésen 41 pontot (13 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség) gyűjtött, és csak két ponttal volt lemaradva a csoportelső Kisjenői Crișul mögött. E két csapat mellett a Galaci CSM és a HCF Piatra Neamț (A csoport), a Konstancai Neptun és a Bukaresti Știința (B csoport), illetve a Dacia Mioveni és az Activ Prahova Ploiești (C csoport) vehet részt a döntő tornán, amelyen

az első három együttes harcolhatja ki a feljutást az élvonalba.

Mivel a Virágok Ligája hátralevő küzdelmeinek befagyasztása után eldőlt, hogy nem lesz kieső, 14-ről 16 csapatra növelték az indulók számát az élvonalbeli bajnokság következő szezonjára. A női mezőnyben az idény félbeszakításakor csak 13 csapattal zajlott a pontvadászat, ugyanis a doppingbotrányba keveredett Brassói Coronát az év elején kizárták, így a harmadik feljutó ennek a klubnak a helyét veszi majd át.

Hirdetés

A nyolc csapatot felvonultató döntő torna időpontja és lebonyolítási rendszere továbbra is kérdéses, az viszont biztos, hogy ezt legkevesebb 30 nappal azután rendezhetik meg, hogy a hatóságok engedélyezik a klubok számára a teremben zajló edzéseket.

A feljutásért zajló küzdelemben érdekelt Marosvásárhelyi VSK egyik edzője, Claudiu Evi megkeresésünkre elmondta, sok a bizonytalanság a torna megszervezése körül, és a megmérettetés sokáig elhúzódhat, de semmiképpen nem haladhatja meg az augusztus második felében lejáró határidőt, amikor el kellene kezdődnie a következő szezonnak. Meglátása szerint a jelenlegi helyzetben egyik klub sem tudja, milyen költségvetésre számíthat a folytatásban, továbbá még a torna megrendezése sem biztos, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy mégsem lesz lehetőség a pályán eldönteni a feljutók kilétét, ez esetben pedig a szövetségnek kell meghatároznia, mely klubok lesznek a feljutók.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Mivel három csapat jutna fel, nagy esélyünk lenne, de nem tudjuk felmérni az ellenfelek erősségeit, mert hosszú volt a kényszerszünet.

Ez idő alatt senki nem játszott, a kézilabdázók csak egyénileg készültek, és lényegében mindenkinek a nulláról kell kezdenie a felkészülést. Jelenleg nem tehetünk mást, mint várunk a következő döntésig” – nyilatkozta a szakvezető. Hozzátette, a marosvásárhelyi csapat keretében a játékosok mind egészségesek, mindannyian egyéni edzéseket végeznek, és várják, hogy újrakezdhessék a közös felkészülést.

Arra a kérdésre, hogy feljutás esetén vállalnák-e az indulást az élvonalban, Claudiu Evi közölte,

jelen pillanatban anyagi helyzetük miatt erre nem volna lehetőségük, de sok minden függ a klubnál történő költségvetés-kiigazítástól.

Mint mondta, a városi önkormányzatok leginkább a járvány elleni küzdelemre fordítanak nagyobb összeget, és nem tudja, mennyire lesznek elszántak, hogy a következő időszakban a sportklubokat támogassák, de ugyanez lesz a helyzet a szponzorokkal is, amelyek közül sokan felfüggesztették a tevékenységüket.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

Idegenben győzte le újonc társát a marosvásárhelyi női kézilabdacsapat

Végig irányítás alatt tartotta a találkozót és megszerezte első győzelmét a női kézilabda Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK, miután vasárnap délután 25–24-re nyert a Jászvásári CSM vendégeként.

Elengedte ellenfelét, futott az eredmény után a Székelyudvarhelyi Hargita KK

Hatgólos előnyt hozott össze a Fogarasi VSK a Székelyudvarhelyi Hargita KK-val szemben a női kézilabda A osztály 6. fordulójának meccsén. A hajrában majdnem teljesen elolvadt ez a különbség.

A végén csak egy gól döntött a VSK Székelyudvarhely kézimeccsén

Igazi kupameccset játszott a VSK Székelyudvarhely és a Zilahi Dinamyc férfi kézilabda együttese. Csak a hajrában dőlt el, hogy ki jut a következő körbe.

Gólzáporral javított, otthon továbbra is hibátlan a Sepsi-SIC

Magabiztos győzelemmel feledtette legutóbbi vereségét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: a női kézilabda A osztály hatodik fordulójában 38–22-re múlta felül a Bákói Științát. A háromszékiek mindhárom hazai bajnokijukat megnyerték ebben az idényben.

Fordítania kellett a VSK Székelyudvarhelynek, úgy verte a listavezetőt

A férfi kézilabda A osztály 5. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a B csoport éllovasát, a HC Buzău II. együttesét fogadta csütörtökön a városi sportcsarnokban. Remek hangulatú, izgalmas meccsen szerezték meg a diadalt.

A címvédő és a trónkövetelő maradt hibátlan a női kézibajnokságban

Hétközi meccseket játszottak az európai kupaporondon érdekelt együttesek a női kézilabda Virágok Ligájában. Az 5. fordulóhoz tartozó összecsapásokon a Bukaresti CSM nyerte a veretlenek csatáját, a Besztercei Gloria sem hibázott.

Ötgólos hátrányból állt fel, megszerezte első pontját a Hargita KK

Fordulatos hajrá végén 31–31-es döntetlent játszott a Bákói Știința otthonában a Székelyudvarhelyi Hargita KK. A női kézilabda A osztály B csoportjának ötödik fordulójában megszületett az udvarhelyiek első pontja.

Szülők verekedtek össze egy ifjúsági kézilabdameccsen (videóval)

Két szülő verekedett össze a lelátón Temesváron. Az eset miatt a Román Kézilabda-szövetség rendkívüli igazgatótanácsi ülést kezdeményezett, az ügyet pedig a fegyelmi bizottság is vizsgálja.

Szorosabb meccsen szenvedett vereséget a marosvásárhelyi kézicsapat

Hazai közönség előtt az első felvonásban jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK a női kézilabda-bajnokságban. A pihenő után elhúzott a CSM Slatina, megnyerte a Virágok Ligája 5. fordulójának meccsét.

Második idegenbeli meccsét is győzelemmel zárta a VSK Székelyudvarhely

Tízgólos győzemet aratott a VSK Székelyudvarhely a Galaci CSU otthonában a férfi kézilabda A osztály B csoportjának negyedik fordulójában. Az udvarhelyiek sikeréhez nem fért kétség, az elejétől a végéig irányítás alatt tartották a mérkőzést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!