Az első negyedórában egymás góljaira válaszoltak a felek, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Aztán a játékrész második felében jobban kijött a lépés a vendégeknek, Buzogány kiváló formában védett, vezettek három góllal is (23. perc, 7–10), ám a hazaiak nem szakadtak le, a szünetig visszajöttek mínusz egyre (11–12).
Fordulás után bosszantó hibákat követett el támadásban az udvarhelyi csapat, a CSM pedig zsinórban szerzett négy góllal könnyen fordított, így már a VSK-nak kellett az eredmény után futnia. Érkezett is az időkérés Sipos Lóránt vezetőedzőtől, ám ez sem segített a hibák kiküszöbölésében, a fővárosiak pedig hatra növelték előnyüket (50. perc 22–16). Hiába jött az újabb időkérés, a fiúk fejben szétestek, a CSM pedig további két góllal eldöntötte a továbbjutás kérdését.
A VSK Udvarhely marad a fővárosban, hiszen pénteken 17.30-kor ismét összecsap a Bukaresti CSM-mel, ezúttal a Bölények Ligája 10. fordulójában.
Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!