A Novák-törvényt a jövőben sem fogják betartani, mivel az idegenlégiós kézilabdázók átigazolásából származó díjak rendkívül fontosak a szakszövetség számára. „A külföldi játékosok emelik a bajnokság színvonalát” – jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatóján Constantin Din, a Román Kézilabda-szövetség (FRH) elnöke, aki megerősítette, hogy a költségvetés tavaly több mint 600 ezer euróval magasabb volt ezekből a díjakból, mint előzően.
Bejelentette: március 1-3. között Sepsiszentgyörgyön rendezik meg az ifi lánykézilabda Kárpát Kupát. A felkészülési tornára Magyarország, Spanyolország és Lengyelország kapott meghívást.
Ami pedig a korosztályos román szereplést illeti, a vezető eldicsekedte, hogy minden román válogatott kvalifikálta magát a döntő tornákra (szám szerint nyolc – lányok és fiúk – felnőttek, ifjúságiak, serdülők és kadétok). Ezzel csak nyolc ország büszkélkedhet Európában: Svédország, Dánia, Montenegró, Franciaország, Németország, Magyarország, Csehország és Románia.
A román férfi kézilabda-válogatott Csehország ellen vívhatják ki a 2025-ös világbajnokságra való kijutást. A párharc első felvonását Nagybányán rendezik május 8-9-én.
Ugyanakkor az elnök megerősítette, hogy a nőknél továbbra is Florentin Pera marad a szövetségi kapitány.
A legvégén pedig szót ejtett arról Constantin Din, hogy Románia, Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Törökország együtt rendezhetné meg a 2026-os női kézilabda Európa-bajnokságot.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!