Hirdetés

Előkerült a labda, tesztmeccset játszik az udvarhelyi kézicsapat

A fizikai edzéseket követően a fiúk már a technikai és taktikai elemeket gyakorolják
Fotó: László Ildikó

2023. augusztus 15., 13:37

A tervek szerint egy hónap múlva kezdődik a férfi kézilabda másodosztály új idénye. A tavaly az élvonalban szereplő VSK Székelyudvarhely ezen a héten már felkészülési találkozóval hangol.

2023. augusztus 15., 13:37

Két hete kezdte el a felkészülést a 2023–2024-es idényre a VSK Székelyudvarhely. Egy évet a Bölények Ligájában szerepeltek, miután a gárda búcsúzott a legjobbak mezőnyétől, idén az A osztályban folytatják.

Hirdetés

Az együttes gerincét megtartották, a célkitűzés a feljutás a székelyföldi csapat számára.

Ismerve az erőviszonyokat, erre reális esélye megvan a Sipos Lóránt által irányított gárdának.

A 16 fős játékoskeret túl van a megerőltető fizikai edzéseken, most a technikai és taktikai elemeket gyakorolják. Ezen a héten már felkészülési találkozót is beiktattak: pénteken 18 órától a városi sportcsarnokban fogadják a szintén a másodosztályban szereplő Fogarasi VSK-t. Ezt a meccset jövő héten még újabbak követik, mind hazai, mind idegenben.

A héten már felkészülési meccset is játszanak •  Fotó: László Ildikó Galéria

A héten már felkészülési meccset is játszanak
Fotó: László Ildikó

Egy ceglédi tornára is meghívták a székelyudvarhelyieket, aztán a másodosztályos Vidombáki VSK-val és a Nagyváradi VSK-val egyeztettek le oda-vissza összecsapásokat.

Bár még nincs hivatalos versenykiírás, a szakszövetség szeptember közepén indítja a másodosztályt. A benevezés jelenleg is nyitott, ez augusztus 28-ig tart.

A jelenlegi információk szerint eddig 15 klub jelezte indulási szándékát – így valószínűleg két csoportot alakítanak ki az A osztályban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Bravúros diadal: idegenben vette el a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK (videóval)

Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.

Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Ez is érdekelheti

Elengedte az első felvonásban ellenfelét a VSK Székelyudvarhely, nem is érte utol őket

Majdnem végig futott az eredmény után, kikapott a VSK Székelyudvarhely a CS Medgidia otthonában a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának 8. fordulójában.

Jobban hajrázott a Marosvásárhelyi VSK, nagy vereségbe szaladt bele a Sepsi-SIC

Hiába tartotta sokáig a lépést a Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK a mérkőzés hajrájában felőrölte ellenfelét, és végül tízgólos győzelmet aratott a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Fordítania kellett, visszatért a győzelem útjára a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

Megdolgozott a győzelemért hazai pályán a Marosvásárhelyi VSK, a szünetben még hátrányban volt, de a második félidőben fordítani tudott és felülmúlta a Star Mioveni együttesét a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Félidőben még vezetett, a hajrában omlott össze a Sepsi-SIC

Méltó ellenfele volt a háromszéki együttes vasárnap délután a Bukaresti Științának, amely ellen még vezetett a szünetben. A hajrában a fővárosiak jobban bírták az idegek csatáját, így elvitték a pontokat Sepsiszentgyörgyről.

Elveszítette a rangadót, lecsúszott az élről a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

A mérkőzés legnagyobb részében hátrányban játszott és végül nem tudta elkerülni a vereséget a Jászvásári CSM vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, így kénytelen volt átengedni az első helyet vetélytársának a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Megtörték a Bukaresti CSM-t, erdélyi csapat érhet fel a csúcsra a női kéziélvonalban

A Besztercei Gloria végig vezetve, némi meglepetésre nyert a Bukaresti CSM otthonában a női kézilabda-bajnokság rangadóján. Ezzel az élre állt a Virágok Ligája tabelláján.

Megnyerte csoportját a csíkszeredai csapat a megyei női kézibajnokságban

Székelykeresztúron rendezték a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság alsóházának újabb teremtornáját. A csíkszeredai NKSZ I. csapata mindkét szombati mérkőzésén győzni tudott, és ezzel megnyerte a négycsapatos csoportot.

Többen leváltanák a jelenlegi kézielnököt

Bő egy hónap múlva tartják a választásokat a Román Kézilabda-szövetség élén. Eddig hat jelölt pályázik a tisztségre. A hivatalban lévő Constantin Din újabb mandátumért indul, de több ismert név is versenybe szállt.

Megvan az első sepsiszentgyörgyi siker a felsőházban, legyőzte vetélytársát a Marosvásárhelyi VSK

A Sepsi-SIC megszerezte első győzelmét a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában, míg a Marosvásárhelyi VSK egy rendkívül szoros mérkőzésen győzte le a Bukaresti Știința együttesét, és továbbra is veretlen a play-offban.

Továbbra is veretlen, vezeti a pontvadászatot a Csíkszeredai KSC 4Seasons csapata

Továbbra is őrzi veretlenségét a Csíkszeredai KSC 4Seasons a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban, amelynek negyedik felsőházi teremtornáját hétvégén rendezték Zetelakán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!