Vasárnap délben a Nagyváradi VSK otthonában vendégszerepelt a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A-osztály felsőházi rájátszának kilencedik játéknapján. A visszavágás szele hajtotta őket miután az odavágók során hárommal nyertek a Bihar megyeiek az otthonukban.
Ennek megfelelően is indították a párharcot, sokkal pontosabban, eredményesebben, jobban játszottak, gyorsan összehozták a 3-4 gólos előnyt, amit tartani tudtak egészen a pihenőig (15–19).
A második félidő elején még az öltőzben maradt a vendégcsapat, ellenlábasa tíz perc alatt ledolgozta hátrányát, sőt átvette a vezetést. Ez viszont csak pár támadás erejéig tartott.
A Sipos Lóránt által irányított udvarhelyi gárda rendezte sorait, pillanatok alatt visszaállította megnyugtató előnyét, olyannyira, hogy a lefújáskor hattal nyertek.
Ez volt zsinórban a hatodik győzelme a VSK Székelyudvarhelynek. A felsőházból az első két helyezett egyenes ágon feljut az élvonalba. Miután a harmadik pozícióban tartózkodó Fogarasi VSK-val szemben öt pont az előnye a székelyföldieknek, közel van a Bölények Ligájába való feljutás.
Egy újabb lépést pénteken tehetnek meg, amikor épp a fogarasiakat látják vendégül a városi sportcsarnokban.
| 2022. 03. 26. 18:00 | CS Medgidia Medgidia | Segesvári VSK Segesvári VSK | 28-24 |
| 2022. 03. 25. 17:00 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | Galaci CSU Galaci CSU | 34-29 |
| 2022. 03. 27. 12:00 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 30-36 |
| 2022. 03. 27. 13:00 | CSU Pitești CSU Pitești | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 29-31 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 9 | 7 | 0 | 2 | 311-257 | 21 |
2 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 9 | 7 | 0 | 2 | 283-264 | 21 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 9 | 5 | 1 | 3 | 262-265 | 16 |
4 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 9 | 4 | 2 | 3 | 272-256 | 14 |
5 | Segesvári VSK Segesvári VSK | 9 | 4 | 0 | 5 | 256-251 | 12 |
6 | CSU Pitești CSU Pitești | 9 | 3 | 1 | 5 | 244-266 | 10 |
7 | CS Medgidia Medgidia | 9 | 3 | 0 | 6 | 258-271 | 9 |
8 | Galaci CSU Galaci CSU | 9 | 1 | 0 | 8 | 267-323 | 3 |
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!