A Hargita KK beragadt a mérkőzés elején, Mester Zsolt vezetőedző a 4. perc végén már időt kellett kérjen, ekkor már 4–0 állt az eredményjelzőn. A gólcsend azonban tovább tartott, 6–0 után tört meg a jég.
Ez a korán összeszedett tetemes hátrány rányomta a bélyegét az udvarhelyiek játékára, akik próbáltak kapaszkodni, de háromnál közelebb nem tudtak jutni.
A szünetben öttel vezettek a hazaiak, a KK pedig hiába tett meg mindent a fordulást követően, nem tudta utolérni a nagyváradiakat.
Ez volt a másodosztályban újonc udvarhelyi együttes 11. veresége, a lányok emellett hat győzelmet és egy döntetlent értek el, a középmezőny alján, a 8. helyen végeztek, mindössze egy pontra a hatodik pozíciótól.
A bajnokság folytatása még kérdéses, hogy lesz-e elég együttes az alsóházi rájátszáshoz.
Női kézilabda A osztály, alapszakasz, 18. (utolsó) forduló:
Nagyváradi CSU–Székelyudvarhelyi Hargita KK 32–28 (19–14)
Gólszerzők: Munteanu-Korodi Krisztina 6, Mester Noémi, András Anett, Miklós Flóra 4-4, Chiratcu Andrea, Német Panna 3-3, Cramba Paula 2, Major Andrea, Bálint Aliz 1-1. Játszott még: Szász Boglárka (7 védés), Bodó Alexandra és Lukács Erika. Edző: Mester Zsolt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!