Pénteken délután az a két együttes nézett farkasszemet a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának ötödik játéknapjának mérkőzésén, amelyek az idény előtt az élvonalba való feljutást tűzték ki célul. Az összecsapás előtt úgy utazott a VSK Székelyudvarhely a CSM Alexandria otthonába, hogy veretlen volt, és három pontos előnnyel rendelkezett ellenlábasával szemben.
A vendégek villámrajtot vettek, a 12. percben 7–3-ra vezettek. Ezt követően viszont láthatóan visszaestek, az ellenfél négy perc alatt zsinórban ötöt vágott, így nem csak kiegyenlített, hanem átvette a vezetést.
A székelyföldiek sokat hibáztak, átlövőiknek nem ment a gólgyártás, ahogy a védelmük is átjáróház volt, a pihenőre így már hatgólos hátrányban voltak (20–14).
A második felvonást is jól indította a VSK, gyorsan szorossá tette az állást, feljött kettőre (22–20), a 47. perben pedig sikerült az egyenlítés (24–24), a következő támadáskor pedig visszavették a vezetést.
Innen pedig már nem volt megállás, akárcsak a házigazdák az elején, a végjátékban ők is zsinórban öt gólt lőttek.
Bár még hosszú a rájátszás, de ezzel a győzelemmel a Sipos Lóránt által irányított gárda nagy lépést tett, hogy az első két hely valamelyikén végezzen, ami egyenes feljutást jelent a Bölények Ligájába.
| 2024. 03. 01. 18:00 | CSM Alexandria CSM Alexandria | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 31-33 |
| 2024. 03. 02. 18:00 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 30-28 |
| 2024. 03. 02. 18:00 | CS Medgidia Medgidia | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 31-27 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 4 | 4 | 0 | 0 | 147-117 | 12 |
2 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 5 | 3 | 0 | 2 | 136-147 | 9 |
3 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 4 | 2 | 0 | 2 | 128-120 | 6 |
4 | CS Medgidia Medgidia | 4 | 2 | 0 | 2 | 111-107 | 6 |
5 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 4 | 2 | 0 | 2 | 111-128 | 6 |
6 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 4 | 1 | 0 | 3 | 122-124 | 3 |
7 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 5 | 1 | 0 | 4 | 145-157 | 3 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!