A kontinenstornának eredetileg Dánia mellett Norvégia is házigazdája lett volna, de utóbbi a járványhelyzet miatt visszamondta a rendezést, így az Eb-t csak két dániai helyszínen, Herningben és Kolding rendezik.
A tizenhat együttest felvonultató tornán szigorú járványügyi előírásokat határoztak meg, a játékosok csak a mérkőzések és az edzések alkalmával hagyhatják el szállodájukat. A küldöttségek minden tagját háromnaponta tesztelik, ha valamely válogatott megszegi a szabályokat, azonnal hazaküldik, és nem játszhatja le hátralévő mérkőzéseit. A tornán nem lesznek szurkolók, de a csarnokokban a találkozók idején 500 fő mégis tartózkodhat, beleértve a csapatokat, a rendezőket, a partnereket, a média képviselőit és az önkénteseket.
A román és a magyar válogatott Koldingban játssza le csoportmérkőzéseit. Bogdan Burcea szövetségi kapitány csapata a torna nyitómérkőzésén, csütörtökön 19 órától Németországgal találkozik, ezután Lengyelországgal és Norvégiával mérkőzik meg a D csoportban.
Danyi Gábor és Elek Gábor tanítványai a C jelű négyesben pénteken 19.15-től Horvátország ellen mutatkoznak be, majd Szerbiával és a világbajnoki címvédő Hollandiával játszanak. A csoportokból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe.
A román csapat nehéz helyzetbe került a koronavírus-fertőzés miatt, hiszen egyik meghatározó játékosa, Crina Pintea a dániai elutazás előtt tudta meg, hogy pozitív lett a teszteredménye, így lemaradt az Eb-ről. A megérkezés után Laura Moisă-Chiper is pozitív eredményt produkált, őt azonnal elkülönítették, és újabb tesztelésnek vetik alá, a teljes keretet pedig karanténba helyezték, így nem végezhettek edzést a helyszínen.
A magyarok – akik számára a szövetség nem fogalmazott meg célkitűzést – ebből a szempontból nyugodtabbak lehetnek, mivel nincs fertőzött játékosuk, így már megtarthatták első edzésüket Dániában. Múlt hét végén pedig két felkészülési mérkőzéssel hangoltak a kontinensviadalra: a házigazda svédek elleni páros meccseken előbb egy góllal, 28–27-re nyertek, majd hatgólos különbséggel, 31–25-re maradtak alul.
A dániai kontinensviadal mérkőzéseit Romániában a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Sport csatorna élőben közvetíti.
A román válogatott csoportmérkőzései:
csütörtökön 19 órától Románia–Németország,
szombaton 17 órától Románia–Lengyelország,
hétfőn 21.30-tól Románia–Norvégia.
A magyar válogatott csoportmérkőzései:
pénteken 19.15-től Magyarország–Horvátország,
vasárnap 17 órától Magyarország–Szerbia,
kedden 21.30-tól Magyarország–Hollandia.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!