Hirdetés

Újabb sima győzelmükkel középdöntősök a világbajnokságon a románok

Fotó: Facebook/Federația Română de Handbal

Cristina Neagu nélkül is simán nyert vasárnap este Szerbia ellen Románia, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül bejutott a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjébe.

2023. december 03., 20:51

A sérüléséből még nem épült fel teljesen a világ legjobbjának négyszer is megválaszottt Cristina Neagu, habár labdás edzéseket is végzett, elővigyázatosságból nem nevezte a szerbek ellen Constantin Pera szövetségi kapitány.

A balátlövő hiányában is simán vette az akadályt Románia, a szerbek nem tudtak gondot okozni – mint a dánoknak az első fordulóban, amikor a mérkőzés hajrájáig vezettek –, már az első játékrészben gyakorlatilag minden kérdés eldőlt. Hamar ötgólos előnyt kovácsoltak maguknak, majd vezettek nyolccal is, amiből hat megmaradt a második félidőre.

Hirdetés

A szünetet követően a szerb lányok próbáltak közelebb férkőzni, ám háromnál kisebb különbségre nem tudták faragni a hátrányukat. Románia a nyolc találatos Buceschi, illetve a hét gólos Seraficeanu vezérletével sima győzelmet aratott és bejutott a középdöntőbe. A dánok elleni kedd esti meccs végén dől el (21.30), hogy hány pontot visz majd magával, az biztos, hogy legalább kettőt.

Női kézilabda-világbajnokság, csoportkör, második forduló, E csoport:
Románia–Szerbia 37–28 (19–13),
a románok gólszerzői Buceschi 8, Seraficeanu 7, Dinca, Laslo, Pintea 4–4, Dindiligan, Ostase, Popa, Gogîrlă 2–2, Bazaliu, Bucur 1–1.
A Dánia–Chile mérkőzés 21.30-kor kezdődik.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!