A jelenleg a norvég Vipers Kristiansandban szereplő átlövő döntését szerdán a magyar szövetség adta hírül.
„Sajnáljuk, hogy Zsuzsa éppen két héttel a torna rajtja előtt jutott erre az elhatározásra, reméljük, nyomós oka van rá” – idézte a szövetség közleménye Kirsner Erikát, a MKSZ alelnökét. „Természetesen az új olimpiai ciklus első világversenyén nélküle is az a célja a csapatnak, hogy minél eredményesebben szerepeljen, és elkezdje az építkezést a párizsi ötkarikás játékokra, illetve a 2024-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságra.”
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a hírrel kapcsolatban azt mondta az M1 aktuális csatornának, hogy a vb-re vonatkozik a döntés, melyet több ok miatt hozott meg Tomori Zsuzsanna.
„Kimerültnek érzi magát, összeszedett egy apró sérülést, pluszban náthás is, és úgy érzi, hogy most nem tudna százszázalékig segíteni a válogatottnak” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir, aki elismerte, hogy nehéz lesz pótolni a védelem egyik oszlopát, de a szakmai stábbal már gondolkodnak a lehetőségeken.
A 34 éves kézilabdázó 2006-ban mutatkozott be a nemzeti csapatban és azóta 191 mérkőzésen lépett pályára, tagja volt a 2008-as pekingi olimpián negyedik, illetve a 2012-es Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek is, ahogy az idei tokiói játékokon hetedik gárdának is a vezéregyénisége volt. Jelenleg a norvég Vipers légiósa.
A magyar válogatott hétfőn kezdi meg a felkészülését, majd jövő csütörtökön utazik Franciaországba, ahol pénteken és vasárnap két felkészülési mérkőzést vív a házigazdákkal, s azokat követően indul a világbajnokság helyszínére.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!