A torna honlapjának vasárnapi beszámolója kiemeli, hogy Stine Oftedalt a két évvel ezelőtti Eb-n is a legjobb irányítónak választották. Csapata eddigi hét mérkőzésén 36 gólpasszt adott – ami a legtöbb a mezőnyben – és 28 gólt dobott.
A torna legértékesebb játékosának választott balátlövő, Estelle Nze Minko támadásában és védekezésében is kiválóan teljesített, 250 percet töltött a pályán és 25 alkalommal volt eredményes.
Két nap alatt több mint 30 ezer szurkolói szavazat érkezett a jelöltekre. Ezek a vokson a végeredmény negyven százalékát tették ki, a maradék hatvan százalékot a szakértői testület véleménye jelentette.
A tizedik helyen végzett magyar válogatottból három, míg a 12. román csapatból egy játékos került be a 40 fős keretbe, amelyből végül összeállították a dániai női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatát. A jobbszélsőknél Lukács Viktória, a jobbátlövőknél Klujber Katrin, a balátlövőknél pedig Szöllősi-Zácsik Szandra került be posztján a legjobb öt közé a magyar válogatottból. A román együttest Lorena Ostase képviselte a beállók között. Végül egyikük sem került be a legjobbak közé.
A viadal utolsó játéknapján a bronzéremért Dánia–Horvátország mérkőzést rendeznek 16.30-tól, a döntőben pedig a címvédő Franciaország és a hétszeres Európa-bajnok Norvégia találkozik 19 órától.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!