A román válogatott vasárnap este a Nemzeti Arénában kellett volna fogadja Norvégiát a Nemzetek Ligája B divíziója 1-es csoportjának ötödik fordulójában. Kevéssel a norvég küldöttség szombati elutazása előtt azonban kiderült, hogy
egyik játékosuknak, Omar Elabdellaouinak pozitív lett a koronavírustesztje, ezért a válogatottat visszarendelték az oslói repülőtérről az ilyen esetekben rendkívül szigorúan eljáró hatóságok, és a teljes keretet tíznapos karanténba küldték.
A román szövetség tájékoztatása alapján a mérkőzés végeredményéről az UEFA fegyelmi bizottsága dönt, de mivel a találkozó elmaradásáért a norvég válogatott a felelős, a nemzetközi fórum szabályzatát figyelembe véve, zöld asztalnál elveszíti a bukaresti meccset. Sőt, akár minden eddigi eredményét törölhetik a csoportban, ezzel pedig visszaeshet a Nemzetek Ligája C divíziójába. A fennálló helyzet miatt a norvégok minden bizonnyal a szerdán esedékes, Ausztria elleni mérkőzésüket sem tudják lejátszani.
Amennyiben az UEFA valóban törli a norvég együttes eredményeit,
Románia feljön a második helyre a csoportban, de még az elsőségre is lehet esélye.
Ennek eléréséhez azonban két feltételnek kell teljesülnie: előbb, hogy az éllovas Ausztria vasárnap este hazai pályán ne nyerjen Észak-Írország ellen, majd Mirel Rădoi csapata szerdán 21.45-től győzzön Belfastban az északírek vendégeként.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!