A svédek már az első félidőben megalapozták sikerüket, egy adott pillanatban 11–3-ra vezettek, a házigazda románok a szünetig mindössze egy gólt tudtak lefaragni hátrányukból, 7–14-es állásnál mentek pihenőre a felek.
Térfélecserét követően tovább nyílt az olló, a svédek vezettek 13-mal is, majd a románok feljöttek mínusz hatra, végül nyolc góllal kaptak ki.
A románok kijutási esélyei így minimálisra csökkentek, hiszen ahhoz, hogy elcsípjék a csoport második helyét, számukra kedvező eredmény kell szülessen a korábbról elhalasztott és csütörtökön este rendezendő Montenegró–Svédország mérkőzésen, továbbá vasárnap nyerniük kell vasárnap Podgoricában és ugyanakkor Koszovó nem szabad nyerjen a svédek vendégeként.
A nyolc csoport győztese és a második helyezettek mellett a négy legjobb csoportharmadik is kijut az Európa-bajnokságra.
A 15. férfi kézilabda kontinensbajnokságnak a tervek szerint Magyarország és Szlovákia ad otthont 2022. január 13. és 30. között. A helyszínek: Budapesten, Debrecenben és Szegeden, illetve Pozsony és Kassa. Magyarország és Szlovákia házigazdaként biztos részvevő, ahogy a címvédő Spanyolország és a 2020-as tornán ezüstérmes Horvátország is.
Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.
Megszűnik a Gloria Buzău, amely tavaly még a Szuperligában vitézkedett: a klubot a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága minden hazai sorozatból kizárta. A döntés visszavonhatatlan, az együttes története ezzel lezárult.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!