A lengyel Sportowe Fakty című hírportál szerint már a Bajnokok Ligája júniusi négyes döntője előtt is hallani lehetett a 34 éves irányító esetleges klubváltásáról, de ez akkor még csak vágyálomnak tűnt a lengyel együttes számára, most viszont felerősödtek az erről szóló hírek. Ezt igazolja az RT Handball nevű oldal értesülése is.
Lékai távozását indokolhatja, hogy az egy évvel ezelőtt kinevezett Momir Ilic vezetőedzőtől meglehetősen kevés játéklehetőséget kap Veszprémben. A bajnoki döntő visszavágóján nem szerepelt csapata keretében, a BL-elődöntőre ugyan benevezték, de nem lépett pályára.
A Sportowe Fakty cikke szerint szenzációs lépés lenne a Lengyel Kupa-győztes klub részéről Lékai megszerzése, hiszen ő lenne az elmúlt évek egyik legjelentősebb erősítése Plockban. A csapatnak azért van szüksége irányítóra, mert a spanyol Niko Mindegia térde súlyosan megsérült, és legkorábban a következő szezon második felében térhet vissza a pályára. A posztján a volt szegedi orosz Dmitrij Zsitnyikov, valamint a Veszprémtől kölcsönbe érkezett Fazekas Gergő vár bevetésre, de az együttesre a korábbinál nagyobb terhelés vár a következő hónapokban, hiszen újra elindulhat a Bajnokok Ligájában.
A 147-szeres válogatott Lékai régebben a PLER KC, a Pick Szeged, valamint a szlovén RK Celje játékosa volt, a veszprémieket 2014 óta erősíti.
A Wisla Plock spanyol vezetőedzőjével, Javier Sabatéval a magyar válogatottnál és Veszprémben is dolgozott együtt. A jelenlegi szerződése jövő nyárig szól, ám a cikk szerint ennél is komolyabb akadálya lehet a klubváltásnak, hogy a felesége, Kiss Ramóna televíziós műsorvezető a munkája miatt nem tudna az irányítóval tartani Lengyelországba.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!