A mérkőzés a Kárpátok Trófeája torna része lett volna, azonban a négycsapatos megmérettetésen Svájc és Irán sem tudott részt venni, mivel a keretükben többen megfertőződtek a koronavírussal.
A Xavi Pascual által irányított román válogatott eléggé gyengén játszott az agresszív törökökkel szemben (több mint tíz kétperces kiállításuk volt), a masszív védelmüket nem tudták könnyen feltörni, míg a vendégek kapusa, Yunus Ozmosul lett a mérkőzés legjobbja.
A meccset jól kezdte Románia, az első tíz perc végén négy góllal vezetett, ám innen visszaesett a játéka, a törökök egyenlítettek. A hajrá ismét a házigazdáé volt, így 12–10-es állásnál vonultak pihenőre.
A második félidőben ismét sikerült kissé eltávolodni a törököktől, akik viszont nem hagyták magukat, és az 50. percre egy gólra felzárkóztak (19–18). Ekkor ismét magasabb szintre kapcsoltak a házigazdák, elléptek öt góllal, amiből csak faragni tudtak a vendégek, a végeredmény 26–24 lett Románia javára.
A két válogatott szerdán 18.05-től ismét összecsap egymással Kolozsváron, a mérkőzést élőben közvetíti a TVR1.
Xavi Pascual a következő játékosoknak adott lehetőséget: Dan Vasile, Claudiu Pal – Thalmaier Roland (3 gól), Tudor Buguleţ (4), Robert Militaru, Cristian Ghiţă (3), Demis Grigoraş (2), Călin Căbuţ, Dan Racoţea, Andrei Buzle (2), Gabriel Dumitriu (2), Călin Dedu (3), Szász András, Marius Szőke, Gabriel Cumpănici (3), Tudor Botea, Alexandru Ghivil (4), Sabin Constantina.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!