Hirdetés

Hárommal kaptak ki a magyarok, hárommal nyertek a románok

Szita Zoltán Szlovénia ellen
Fotó: MTI/Varga György

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–29-re kikapott Szlovénia csapatától, míg Románia 27–24-re verte a világbajnoki részvevő Bahrein együttesét.

2023. január 07., 19:27

A hazaiaknak kedvezett, hogy a szlovén védelem egyik oszlopát, Blaz Blagotinseket az első tíz percben kétszer is kiállították. A várakozásoknak megfelelően a meccs küzdelmes, az állás pedig szoros volt. Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően nem tudtak ellépni a vendégek, sőt egy 4–0-s sorozattal 7–4-es előnybe kerültek a magyarok.

Összeszedettebben, pontosabban, kevesebb hibával kézilabdázott ekkor a magyar válogatott, mint két nappal korábban. Ennek ellenére a szlovénok egyenlítettek (9–9), és a szünetben is döntetlen volt az állás, mert bár a hazaiak védekezése jól működött, támadásban előfordultak rontások,

Hirdetés

ráadásul kiújult a „magyar betegség”, ugyanis a szélsőket egyszer sem hozták helyzetbe.

Székely Márton •  Fotó: MTI/Varga György Galéria

Székely Márton
Fotó: MTI/Varga György

A második felvonás elején is remekül küzdöttek a magyarok, ezzel ellensúlyozták, hogy továbbra sem volt olajozott minden támadásuk. Megint elléptek három találattal (17–14), ám újra sokasodtak a kihagyott helyzetek, ezt kihasználva a szlovénok megint egyenlítettek (22–22). Az ötvenedik percben Chema Rodríguez időt kért, mert megakadt csapata játéka, és a kiválóan védekező ellenfél már két góllal vezetett, ráadásul Sipos Adriánt öt percen belül kétszer is kiállították.

A házigazdák több mint hat percig nem találtak be, az ellenfél 26–23-ra ellépett, és ezúttal a hajrá sem sikerült olyan jól, mint csütörtökön idegenben, így a szlovénok visszavágtak a két nappal korábbi vereségért.

A két csapat 29. alkalommal találkozott egymással, 14 magyar siker és egy döntetlen mellett ez volt a 14. szlovén győzelem. A két csapat csütörtöki edzőmeccsét Ljutomerben 28-27-re a magyarok nyerték.

Rosta Miklós •  Fotó: MTI/Varga György Galéria

Rosta Miklós
Fotó: MTI/Varga György

„A védekezésünk nem működött jól, így pedig nehéz nyerni. Legutóbb ez sokkal jobban ment. Az egy-egy elleni szituációkat akkor megoldottuk, ma nem, ez volt a legnagyobb probléma” – nyilatkozta Rodríguez az M4 Sporton. A szövetségi kapitány hozzátette, az ellenfélnek nagyon sok alacsony, gyors játékosa van, akik remekül képzettek, gyorsan és fürgén egy-egyeznek, ezt a magyarok ezúttal nehezen tudták kezelni. Kiemelte, nem jöttek a besegítések, ezért sok volt a kapott gól.

„Pontosan tudjuk, miben kell fejlődnünk, úgyhogy erre vezet az út az előrelépés felé.

Két jó meccset játszottunk egy jó ellenféllel szemben, de 27–28 kapott gól alatt kell maradnunk, hogy rendre győzelmi esélyeink legyenek, ezt kell megcéloznunk. Mire odaérünk a világbajnokságra, jó formában leszünk és készen állunk majd

– szögezte le a spanyol edző.

•  Fotó: MTI/Varga György Galéria

Fotó: MTI/Varga György

A magyarok jövő csütörtökön a Koreai Köztársaság együttese ellen kezdik meg szereplésüket az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, Kristianstadban, majd jövő szombaton Izland, január 16-án pedig Portugália válogatottjával találkoznak. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

Felkészülési mérkőzés:
Magyarország–Szlovénia 29–32 (13–13)
Magyarország: Mikler – Lékai 6, Szita 1, Bánhidi 2, Sipos, Ancsin 5, Rodríguez 2, cserék: Bóka 1, Hanusz 1, Leimeter 1, Bujdosó, Kovacsics 1, Szöllősi, Rosta 6, Bodó 2, Ligetvári 1, Székely.

Két győzelemmel zárta a spanyol tornát Románia

A román férfi kézilabda-válogatott megnyerte harmadik mérkőzését a spanyolországi Benidormban rendezett tornán, miután szombaton délután 27–24-re legyőzte Bahrein együttesét.

Habár győzött csapata a minőségben gyengébb szintet képviselő, de világbajnoki részvevő együttes ellen, a játékkal nem lehetett elégedett Xavier Pascual szövetségi kapitány, Bahrein negyven percen át vezetett – a különbséget a kapusok hozták, Dan Vasile és Ionuț Iancu is 41%-os védési mutatóval zárt.

Románia a benidormi torna nyitómeccsén 42–29-re kikapott Spanyolországtól, majd pénteken 31–26-ra verte az ugyancsak vébérészvevő Argentínát.

A román fiúk legutóbb 2011-ben jutottak ki a vébére, azóta egyetlen nagy tornán (Eb, olimpia) sem szerepeltek. Jelenleg a második helyen állnak Ausztria mögött a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében, március elején pedig a Feröer-szigetek vendégei lesznek.

Felkészülési mérkőzés
Bahrein–Románia 24–27 (15–15)
Románia: Iancu (7 védés), Vasile (10 védés) – Botea 4, Cumpănici 3, Buguleț 3, Negru 3, Dedu 3, Stanciuc 2, Ghivil 2, Tărîță 2, Buzle 2, Ungureanu 1, Racoțea 1, Nagy 1, Militaru, Neagu, Ilie. Szövetségi kapitány: Xavier Pascual.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!