Hirdetés

Fölényes győri siker és Görbicz-rekord a bronzmeccsen

Görbicz Anita a BL-ben 186 találkozón 1016 találattal zárta karrierjét. Két magyar bajnoki mérkőzés még vár a visszavonuló klasszisra
Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2021. május 30., 18:36

Az ötszörös győztes Győri Audi ETO KC bronzérmet nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32–21-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkva csapatát a harmadik helyért rendezett mérkőzésen, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő vasárnapi játéknapján.

MTI
2021. május 30., 18:36

A győriek minden játékelemben sokkal jobban teljesítettek, mint szombaton a hétméteres-párbajban elveszített elődöntőben: lendületesen, pontosan támadtak, hatékonyan védekeztek, és remek volt a kapusteljesítmény is. Ennek következtében 5–1-es állásnál a hatodik percben a tavalyelőtt alapított, BL-újonc orosz csapat időt kért.

A játék képe ezt követően sem változott jelentősen, így az egy nappal korábbihoz képest sokkal összeszedettebben kézilabdázó ETO a 17. percben már 11–4-re vezetett,

Hirdetés

és mivel az első félidőt egy ötös gólsorozattal zárta, a szünetben 18–8 volt az állás.

A moszkvaiak több mint 12 percig nem dobtak gólt, így a Győr előnye a második felvonás elején tovább nőtt. A hátralévő időben már csak a különbség volt a kérdés, és az, hogy az idén nyáron visszavonuló Görbicz Anita hány találattal járul hozzá a sikerhez.

Amorim is utolsó BL-meccsét játszotta a győri csapat színeiben •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Amorim is utolsó BL-meccsét játszotta a győri csapat színeiben
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A CSZKA egy 5–0-s szériával némileg csökkentette a hátrányát,

Görbicz pedig háromszor volt eredményes, így 235 európai kupameccsen 1313 góllal, a BL-ben 186 találkozón 1016 találattal zárta karrierjét, a négyes döntőkben pedig 57 gólt szerzett.

Silje Solberg hét, Laura Glauser négy orosz lövést hárított. Az orosz Rosztov-Donhoz távozó brazil Eduarda Amorim és francia Beatrice Edwige szintén az utolsó BL-meccsét játszotta győri színekben.

Az első BL-bronzérmét szerezte a Győri ETO •  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Az első BL-bronzérmét szerezte a Győri ETO
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az ETO három ezüst és öt arany után először nyert bronzérmet a BL-ben, mivel a négyes döntő 2014-es bevezetése óta mindig továbbjutott az elődöntőből, amikor részt vett a tornán. A győri csapat rekordot jelentő, 57 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 49 győzelem és immár nyolc döntetlen a mérlege, mert ebbe a rendes játékidő végeredménye számít bele.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, a 3. helyért:
Győri Audi ETO KC–CSZKA Moszkva (orosz) 32–21 (18–8)
gólszerzők: Oftedal 7, Kristiansen 6, Nze Minko, Görbicz, Hansen 3-3, Brattset, Faluvégi, Lukács, Amorim 2-2, Kürthi, Fodor 1-1, illetve Mihajlicsenko 4, Risztovszka, Heindahl 3-3, Szkorobogacsenko, Iljina, Dmitrijeva, Gorskova 2-2, Vegyehina, Szudakova, Csigirinova 1-1
lövések/gólok: 46/32, illetve 47/21
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 6/4
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Döntő (19 órakor): Brest Bretagne (francia)–Vipers Kristiansand (norvég).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Közel a székelyföldi kézilabdázó, hogy ott legyen az Európa-bajnokságon

Összegyűlt a román férfi kézilabda-válogatott, elkezdte a hangolást a januári Európa-bajnokságra. A behívott keretben ott találjuk a vargyasi születésű, a Székelyudvarhelyen nevelkedett beállót, Szász Andrást is.

Lehetőség volt, áttörés nem – eltérő megítélésű női kézilabda-vb a magyar és a román válogatottnál

A torna ugyan a norvégok újabb diadaláról szólt, a magyarok és románok számára azonban inkább a tanulságok tornája volt: előbbi a hetedik helyével nem érte el a célját, utóbbi viszont átalakuló kerettel biztató játékot mutatott a jövő évi hazai Eb előtt.

Norvégia a vb trónjára is felült

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23–20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Elmaradt a magyar bravúr a női kézilabdavébén

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nem jutott elődöntőbe, így hetedikként zárta a női kézilabda-világbajnokságot, miután a szerdai negyeddöntőben 28–23-ra kikapott a társházigazda holland csapattól Rotterdamban.

Rég zártak ilyen jó helyen a románok a kézivébén, a magyarok sokáig vezettek a dánok ellen

Mind a román, mind a magyar válogatott számára zárult a középdöntő a női kézilabda-világbajnokságon. Előbbiek utolsó összecsapásukat jegyezték a tornán, utóbbiak nagy meccset játszottak a dánokkal.

Kínkeserves magyar iksz a japánok ellen, ezzel megvan a negyeddöntő a kézivébén

Nagyon nem feküdt a japánok játéka a magyaroknak a női kézilabda-világbajnokság második középcsoportbeli találkozóján. Azért valahogy összejött a döntetlen, ezzel pedig a továbbjutás is az egyenes kieséses szakaszba.

Kerekes Éva szerint kezdésnek már az is elég lenne, ha sportmérkőzéseken nem ugranánk egymás torkának

A román női kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutási álmai szertefoszlottak ugyan, de még két vb-mérkőzésen szurkolhatunk Kerekes Évának, aki a Szenegál elleni meccs előtt időt szakított arra, hogy a Székely Sportnak értékelje eddigi tapasztalatait.

Kergették a románok a magyarokat, egyszer sem érték utol a kézivébén

Alaposan megnehezítette a magyarok dolgát a román női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjének első fordulójának összecsapásán. Végig Klujbertéknél volt az előny.

Magyaros csapatmunka vagy román reváns – pikáns ütközet jön a női kézilabda-világbajnokságon

Igazi presztízsrangadóval kezdi meg a magyar és a román női kézilabda-válogatott középdöntőbeli szereplését a világbajnokságon. A magyarok kétpontos előnnyel rendelkeznek, de vereség esetén a trikolórok megelőznék őket.

Jöhet a magyar–román csata a vébén

A magyar válogatott nehézkes győzelemmel és csoportelsőként, míg a románok a dánok elleni súlyos vereséggel és másodikként jutottak tovább a középdöntőbe a női kézilabdavébén. Szerdán jön az újabb magyar–román felvonás.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!