A 24 csapatot hat csoportba osztották, minden négyesből az első kettő jut a középdöntőbe, ahol a magyarok – továbbjutás esetén – az A és a C csoportból érkezőkkel találkoznak.
A január 13–30. között megrendezendő torna lesz a 15. férfi Európa-bajnokság, és a 13., amelyen a magyar csapat is részt vesz.
A nyitómérkőzést az új népligeti csarnokban a magyar válogatott játssza, amely a B csoportban szerepel majd.
Az egyik középdöntőcsoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a finálét a magyar fővárosban rendezik. Az öt helyszínen összesen 65 mérkőzés lesz 18 nap alatt.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!