A győri klub honlapjának beszámolója szerint az edzőkből, egykori legendás játékosokból és szakújságírókból összeálló zsűri minden poszton három jelölt közül szavazhatta meg a számára legjobbat, emellett a szurkolók is leadhatták voksaikat.
A honlap szerint az elmúlt tíz év legjobbjáról döntő voksoláson Amorim, valamint a korábban szintén Győrben játszó norvég Heidi Löke között 49–49-es döntetlen alakult ki, így a szurkolók által leadott voksok száma döntött a brazil játékos javára (2800–1874).
A védekezők különversenyében a balátlövő világklasszis magasan a legtöbb szavazatot nyerte el a zsűritől, valamint a közönségszavazatok 80 százalékát is ő kapta.
Érdekesség, hogy a nyolcfős álomcsapatból Amorim mellett öt játékos is játszott Győrben: a kapus Katrin Lunde 2010 és 2015, a jobbszélső Jovanka Radicevic 2011 és 2013, a jobbátlövő Nora Mörk 2016 és 2019, az irányító Nycke Groot 2015 és 2019, a beálló Heidi Löke pedig 2011 és 2017 között erősítette a magyar csapatot.
A világ legjobbjának négyszer megválasztott Cristina Neagu lett az évtized álomcsapatában a balátlövő.
A 34 éves Amorim az elmúlt tíz esztendőben ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győrrel, míg a brazil válogatottat 2013-ban első nem európai csapatként a világbajnoki címig vezette.
A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.
Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!