Hirdetés

Álmuk az első négy hely egyike – nincs nyomás Sipos Adriánon a kézilabda Európa-bajnokság kezdetén

Sipos Adrán a védelem egyik alappillére
Fotó: Facebook/kezivalogatott

2022. január 13., 13:38

Vége a visszaszámlálásnak, csütörtök este a budapesti MVM Dome sportlétesítményben pályára lép a magyar férfi kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Felemelő érzés lesz a 20 ezer férőhelyes csarnokban telt ház előtt nekivágni a kontinenstornának – véli a 31 éves beálló, Sipos Adrián. A védekezőspecialista játékos három idényt húzott le az azóta megszűnt Székelyudvarhelyi KC-ban, amellyel megnyerte a Challenge Kupát.

2022. január 13., 13:38

2016-ban öltötte először magára a nemzeti mezt, azóta szerepelt kontinenstornán és világbajnokságon is. Tavaly a vébén ötödik lett a válogatottal, ezt most felülmúlnák. Bár tudja, nem csupán az ellenfelekkel kell majd megküzdeniük.

Hirdetés

– Ez a torna kicsivel másabb lesz, mint az eddigi világesemények, amelyeken részt vett a magyar válogatottal. Hazai környezetben, telt ház, 20 ezer ember előtt léphet pályára az Európa-bajnokságon. Ez mennyire jelent nyomást?

– Az, hogy egy hazai rendezésű világeseményen tudsz szerepelni, már önmagában egy nagy dolog. Nagyon kevés játékosnak, csapatnak adatik ez meg. Több barátommal beszéltem, mondták, ti vagytok az elsők, az is lehet, hogy az utolsók, akiknek ilyen lehetőségük adódott. Egy óriási megtiszteltetés, illetve élmény is lesz számunkra. Ez felejthetetlen lesz. Nem vagyok izgulós típus. A nyomás mindenképp ad egy plusz löketet, amit tudni kell kezelni. Nagyon várom. Felpörget, hogy adott egy ilyen lehetőség, hogy saját szurkolóink előtt kézilabdázhatok. Várom is már, hogy kezdődjön az Eb!

– Volt már lehetőségük a csarnokban gyakorolni, játszani?

– Eddig nem (szerk. megj.: az interjú hétfőn készült). A héten lesz egy tréningünk benne. Kicsit nekünk is új lesz, szokatlan. Amikor volt a sportlétesítmény átadása, akkor ott voltunk a csapattal, szemügyre vehettük, hogy mennyire gyönyörű. Remélem, hogy minél több mérkőzést tudunk benne játszani. Az lenne az ideális, hogy akár a végéig ott legyünk.

– Az első három ellenfél kilétét ismerjük. Első ránézésre nem nagyon erős, igaz, nem is gyenge ez a csoport.

– Alapjáraton egy Európa-bajnokságon ne várjunk gyenge képességű csapatokat. Onnan induljunk ki, hogy az Eb sokkal erősebb, mint a vébé. Egyetértek, hogy ez a négyes nem is könnyű, de nem is a halálcsoport. Jó válogatottakból áll, egyértelmű, hogy hazai pályán mindhárom meccsen győzelmet szeretnénk. Lépésről lépésre szeretnék menni: az első találkozóval kell indítani, nem pedig azzal foglalkozni, hogy mi lesz a végén. Kis nyomást helyezhet az is ránk, hogy az utóbbi években a válogatott építkezett. Új a szakmai stáb, fiatalabb a keret. Szóval voltak változások a csapaton belül. A világversenyeken sohasem volt nagy elvárás, hogy milyen helyen kell zárnunk. Most, hogy itthon szereplünk, mindenki többet vár tőlünk.

Mert a magyar nép szereti, hogy minél előkelőbb helyen végezz, ha pedig lehet, nyerd meg a tornát. Ezt mi is nagyon szeretnénk, de tudjuk, ez egy Európa-bajnokság, ahol minden egyes ellenfél erős.

Bízom nagyon a csapattársaimban, a stábban, remélem, jó lesz a kezdés, aztán fokozatosan minden meccsen győztesen hagyjuk el a játékteret.

•  Fotó: Facebook/kezivalogatott Galéria

Fotó: Facebook/kezivalogatott

– A szövetség hivatalos elvárása, hogy az első nyolc között kell végezni, reális célnak tűnik.

– Valóban, nem kaptunk annyira magas célkitűzést, hogy például a dobogón kellene zárnunk. De azért ha elkezdünk sorolni nyolc együttest az Eb-ről – a miénken kívül –, akkor találunk olyanokat, akiknek ott lenne a helyük. Sőt, akár tízet is lehetne mondani. Úgy vagyok vele, hogy mindenképp az első nyolcba várom magunkat. Nem titok, mindenki álma az, hogy az első négyben lehessünk.

– Folyamatos átalakításon ment át a válogatott. Hogy érzi, összeérett a gárda? Mi ennek a keretnek az erőssége?

– Jelenleg egy elég komoly fiatalítás van a csapaton belül. Mikler Roland a legidősebb játékosunk, utána meg Lékai Máté következik, de onnan csak egyre jobban megy lefelé az életkor. Nagyon jó hangulatú társaságról van szó, amely a pályán és a pályán kívül is egységes és összetartó. Egy irányba húzunk, van kellő tapasztalat, kiegyenlítjük egymást. Mindenki a legmagasabb szinten próbál teljesíteni, amikor a válogatott mezét magára ölti. Elégedettek vagyunk a szakmai stábbal, amit kérnek tőlünk, maximálisan betartjuk. Maximálisan koncentrálunk az edzéseken, megvan a megfelelő tisztelet. Ez a csapat összeérett már annyira, hogy még többet tudjon mutatni, benne van az együttesben egy olyan kvalitás, ami azt kellene mutassa, hogy még feljebb tudjunk lépni a rangsorban.

Nagyon remélem, hogy ez kijön a mostani Eb-n, meg tudjuk mutatni, hol a helye a magyar kézicsapatnak.

– A klubcsapatában, a Veszprémben jó formában, remek szinten játszotta az eddigi idényt. Mi az elvárása önmagával szemben, illetve mit kér a szakmai stáb?

– Nem szeretek sokat beszélni a saját játékomról. Mindig másokra hagyom. Ha kérdeznek, azért elmondom. Úgy érzem, egy fejlődő karrier az enyém, most sikerült a Veszprémbe bekerülni, amit nagyon régóta vártam, hogy egy ilyen szintű klubnál játszhassak. Most jött el az ideje. Megpróbálom megoldani azokat a feladatokat, amiket elém tesznek. A játékperceimet nézve elégedettek a vezetők, stábtagok. Remélem, ilyen irányban tudom folytatni. Sokat tanultam ebben a félévben, amióta itt vagyok. Ezt szeretném még belegyúrni abba a Sipos Adriánba, aki volt eddig. Megtartani a jó dolgokat, hozzáadni, befogadni, ami még előrébb visz. Kevesebb kiállítást szeretnék összegyűjteni. Mindenkinek meg kell értenie, hogy én nem a góllövő vagyok, hanem épp ellenkezőleg: az vagyok, aki elrontja mások játékát. Ebben pedig benne van, hogy kapok kétperces büntetéseket. Próbálok újítani, az új dolgokat, amiket kérnek tőlem az edzők, belecsempészni a játékomba, ezáltal egy magabiztosságot akarok adni a csapatnak és a mellettem lévő játékosoknak. Vagyis hogy bízhatnak bennem, én meg támasz legyek számukra minden meccsen. Vagyis a jó védekezés egyik pillére szeretnék lenni.

•  Fotó: MKSZ/Kovács Anikó Galéria

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

– Ezt az Európa-bajnokságot átírhatja a pandémia. Erre lehet készülni, esetleg van-e egy olyan forgatókönyv, mi lesz, ha többen megfertőződnek a keretből?

– Ezzel együtt élünk már egy ideje. Nem egyszerű. Nagyon el tudja rontani, megtöri a munkánkat. Sohasem tudhatod, mikor és honnan érkezik. Próbálunk vigyázni, teljesen elkülönítenek bennünket, elég sűrűn tesztelnek. A külvilágtól egy kicsit most elszakadunk, hogy január végéig minél nagyobb biztonságban lehessünk azért, hogy minden egyes meccsen bevethetők legyünk. Senki nem szeretné kihagyni ezt az Európa-bajnokságot a vírus miatt. Nincs más forgatókönyv, inkább a helyzethez igazítunk mindent. Jelen esetben nem tudtunk együtt lenni Chema Rodríguezzel, mivel a családjánál volt fertőzött. Bekapcsolták az edzéseinken videón keresztül, így segítette a felkészülést. Ez nem a legjobb, de el kell fogadnunk. Ha valamelyik játékos kidől, akkor a stábnak kell eldöntenie, milyenek a lehetőségeik a pótlására. A mi felelősségünk, hogy minél jobban vigyázzunk az egészségünkre, saját magunkra.

Magyarország csütörtökön 21.30-kor Hollandia ellen kezd az Eb-n, majd vasárnap Portugália, jövő kedden pedig Izland lesz az ellenfél. A torna mérkőzéseit az M4 Sport mellett a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Sport is közvetíti.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!