Hirdetés

A kupadöntőben vágott vissza a Ferencváros, legyőzte a Győrt

A tizenharmadik trófeáját hódította el az FTC
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

MTI
2022. május 29., 22:29

A Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát, miután 26–22-re legyőzte a bajnok Győri Audi ETO KC csapatát a debreceni négyes döntő vasárnapi fináléjában.

MTI
2022. május 29., 22:29

Silje Solberg négy lövést védett, pedig Rü Unhi három gólt szerzett az első tíz percben, a remekül védekező címvédő az ő vezérletükkel 4–1-re ellépett, de ellenfele gyorsan egyenlített. Ezt követően Solberg emberelőnyben az üresen hagyott kapuba lőtt, majd Ambros Martín győri vezetőedző észrevette, hogy a megengedettnél eggyel több FTC-játékos van a pályán, ezért a fővárosiakat még egy kiállítással büntették.

A továbbra is hatékonyan védekező ETO ismét három-, majd négygólos előnybe került,

Hirdetés

a nagyszerűen küzdő ferencvárosiak azonban eredményes hajrát produkáltak, és 5–1-es sorozatuknak köszönhetően döntetlen volt az állás a szünetben.

A fővárosiak a második félidő elején – a meccs során először – átvették a vezetést, de elhúzni nem tudtak ellenfelüktől. Mindkét együttes nagy lendülettel, szervezetten kézilabdázott, jól védekezett, kapusbravúrokból sem volt hiány, így továbbra is színvonalas volt a finálé. Felváltva estek a gólok 17 percig, majd amikor már 20–18-ra vezetett az FTC, a túloldalon Martín időt kért. Csapata ezután sem tudott kilábalni a hullámvölgyből, több mint hét percig nem talált be és háromgólos hátrányba került.

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az FTC még jobban védekezett, mint a meccs korábbi szakaszában, Janurik Kinga remekelt a kapuban, és a világbajnok holland Angela Malestein vezérletével teljesen megérdemelt sikert aratott a jövő szombaton Bajnokok Ligája-elődöntőt játszó ETO felett.

A finálé után Elek Gábor felidézte, egy évvel ezelőtt kijelentette, hogy nem érti a női kézilabdát, a lélektanát egész biztos nem. Ezzel arra utalt, hogy szombaton gyengén játszottak, és csak hétméterespárbajban tudtak továbbjutni a Siófok elleni elődöntőből, ráadásul a vasárnap délelőtti edzésen sem lehetett sejteni, hogy a fináléban így teljesít majd együttese.

„Nem tudom, mi változott, mi történt, de szenzációsan egységes csapatként játszottunk ma. Nem voltak extraklasszis teljesítmények, de mindenki hozzátett, és csapatként fantasztikusat mentünk. Nagyon mélyről jöttünk és nagyon magasra kerültünk” – nyilatkozta.

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Mint mondta, április elején a mennyből a pokolba kerültek, amikor kiestek a szlovén Krim Mercator Ljubljanával szemben a Bajnokok Ligájából, most viszont fordított utat jártak be. „Nagyon örülök, de szeretném megfejteni, mi ennek az oka. Semmilyen stresszt és félelmet nem érzünk a Győr ellen, ma is nagyon bátor kézilabdát játszottunk” – magyarázta. Elek hangsúlyozta, sikerükhöz hozzájárulhatott, hogy a győrieknél a norvég irányító, Stine Oftedal egy kisebb sérülés miatt nem annyit játszott, amennyit szokott.

Ambros Martín úgy nyilatkozott, az első félidőben minden jól indult számukra, ők irányítottak az utolsó négy perc kivételével. „Akkor az önbizalmunkat érte egy ütés, és a hitünk is elveszett. Janurik Kinga remekelt a kapuban, mi pedig sokat hibáztunk” – tette hozzá. A győri szakvezető hangsúlyozta, nagyon jó csapat, remek ellenfél az FTC, és tudták, hogy nem lesz könnyű találkozó. Meglátása szerint ellenük a fővárosiak a teljesítőképességük határán túl tudnak teljesíteni. „Ilyenkor komoly nyomás nehezedik ránk, mindent megpróbáltunk, de sajnos most nem sikerült” – mondta Martín.

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A fővárosiak 22., a győriek huszadik alkalommal szerepeltek a hazai kupasorozat fináléjában, a Ferencváros a 13. trófeáját nyerte. Ez volt a nyolcadik Győr–FTC kupadöntő, a mérleg hat győri és immár két ferencvárosi siker.

Női kézilabda Magyar Kupa, döntő:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 26–22 (12–12)

A 3. helyért: Siófok KC-Dunaújvárosi Kohász KA 27–20 (13–11)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Ledolgozták a hátrányukat, pontot mentettek a magyar kézilabdázók

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.

Kikapott Izlandtól, nem visz pontot az Eb-középdöntőbe a magyar kézicsapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, miután kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban.

Az utolsó másodpercek döntöttek, vereséggel búcsúzott a román kézicsapat a kontinensviadaltól

Vereséggel zárta szereplését a 2026-os férfi kézilabda Európa-bajnokságon a román válogatott. Ledolgozzák hátrányukat az esélyesebb Észak-Macedónia ellen, a hajrában azonban egyetlen gól döntött a rivális javára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!