Hirdetés

A Kiel lett a BL-győztes, negyedik a Veszprém

A Telekom Veszprém után a Barcelonát is legyőzte a THW Kiel a négyes döntőben
Fotó: Twitter/EHF Champions League

MTI
2020. december 29., 23:32

Meglepetésre a THW Kiel nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét, miután a keddi fináléban szinte végig vezetve legyőzte az FC Barcelonát. A kisdöntőben a Telekom Veszprém öt góllal kikapott a Paris Saint-Germain csapatától.

MTI
2020. december 29., 23:32

A Barcelonából csapatból Casper Mortensen és Domen Makuc, a németektől pedig Nikola Bilyk, Magnus Landin, Pavel Horak és Mattias Andersson hiányzott.

Remekül kezdett a Kiel, egyáltalán nem látszott, hogy hétfőn késő este hosszabbításos elődöntőt játszott a Veszprém ellen, és az sem, hogy norvég irányítóját, Sander Sagosent 11 perc alatt kétszer is kiállították. A katalánok időt kértek, 9–13 után sorozatban három gólt dobtak, de ezzel sem tudták megtörni ellenfelük lendületét.

Hirdetés

A Barcelonának sikerült egyenlítenie, de a várakozásoknál sokkal jobban, pontosabban játszó Kiel egy 4–1-es sorozattal zárta az első félidőt.

A második félidőben Niklas Landin védéseire alapozva őrizte előnyét a német csapat, sőt a 44. percben – a meccs során először – már öt találattal jobban állt. Változatlanul nagy volt az iram, és amikor a Kiel elkezdett hibázni támadásban – hat percig nem szerzett gólt, a Barcelona viszont ezt sem tudta kihasználni.

Négy perccel a vége előtt, háromgólos német előnynél Aleix Gómez büntetőt rontott, a túloldalon Niclas Ekberg nem hibázott, ezzel óriási meglepetésre, de két kölni mérkőzése alapján teljesen megérdemelten a THW Kiel nyerte a BL négyes döntőjét. A katalánok csupán egyszer, 3–2-nél vezettek a fináléban.

A két csapat 28. egymás elleni tétmérkőzésén 14 Barca-siker és két döntetlen mellett 12. alkalommal győzött a Kiel.

Kapcsolódó

A spanyol csapatnak ez volt a 14. BL-döntője és az ötödik veresége, a Kiel a nyolcadik fináléjában a negyedik sikerét aratta.

A katalánok legutóbb tavaly szeptember közepén Szegeden kaptak ki, azóta mind a 62 mérkőzésüket megnyerték, a BL-ben 22 meccsből állt a sikersorozatuk.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, döntő:
THW Kiel–Barcelona 33–28 (19–16)

Simán kikapott a Telekom Veszprém

A Veszprém keretéből Rasmus Lauge Schmidt, Manuel Strlek, Ligetvári Patrik és Székely Márton, a francia csapatból pedig Nikola Karabatic, Henrik Toft Hansen és Luc Steins hiányzott.

A magyar csapatnak kevesebb mint húsz órával a német THW Kiel ellen hosszabbításban elveszített elődöntő után kellett pályára lépnie a bronzmeccsen.

Ez eleinte egyáltalán nem látszott a játékán, hiszen 3–0-val kezdett, majd felváltva születtek a gólok, ám a folytatásban a PSG egy ötös gólsorozattal fordított.

A veszprémiek ezt követően sem boldogultak ellenfelük rendkívül hatékony nyitott védekezésével, így a szünetben már 14–11-es hátrányban voltak.

Mivel a második félidő első tíz percében nem változott a játék képe és a különbség sem, David Davis vezetőedző cserékkel frissítette csapatát. Lékai Máté vezérletével tartotta magát a Veszprém, ám a PSG-nek szinte minden kapott gólra volt gyors válasza, majd egy 4–1-es sorozattal 26–21-re ellépett. Vladimir Cupara bravúros védései ellenére a hajrában sem tudott felzárkózni a magyar együttes, így végül be kellett érnie a negyedik hellyel.

A két csapat 12. egymás elleni BL-mérkőzésén négy veszprémi siker és egy döntetlen mellett hetedszer győzött a PSG.

„Jól kezdtük a mérkőzést, de utána sajnos kihagytuk a helyzeteinket, és ez megbosszulta magát, a PSG átvette a vezetést. A második félidőben végig rohantunk az eredmény után, ellenfelünk szinte minden támadását góllal fejezte be, mi viszont hibáztunk, ezért tovább nőtt a különbség” – nyilatkozta Lékai Máté, a Veszprém csapatkapitánya az M1 aktuális csatornán.

„Szerettünk volna legalább ma nyerni, de ez sem jött össze, borzalmasan csalódott vagyok. A tegnap történtek után bármi lett volna a mai eredmény, azt mondom, hogy csalódás volt ez a torna, így pedig, ha lehet még fokozni, még nagyobb csalódás.

A tanulság: ha év közben jól játszunk, akkor Kölnben is ugyanúgy kell játszanunk. Olyan higgadtan, olyan okosan, olyan precízen, ugyanolyan elánnal. Ez tegnap és ma sem sikerült.

A francia együttes 2016 és 2018 után harmadik alkalommal nyert bronzérmet a BL-ben. A Veszprém harmadszor játszott a harmadik helyért Kölnben, 2014-ben kikapott a Barcelonától, amelyet 2017-ben legyőzött.

A 3. helyért:
Paris Saint-Germain–Telekom Veszprém 31–26 (14–11)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!