Szorosan és a brazilok akarata szerint alakultak az első percek, a dél-amerikaiak diktálták az iramot, a 12. percig a magyarok futottak az eredmény után (6–7). Ekkor jött a mérkőzés első kiállítása, a támadásban és a védelemben is világklasszis szinten teljesítő Bánhidi kapott két percet. Az emberelőny megzavarta a brazilokat, hiszen a magyarok Lékai vezérletével könnyedén fordítottak,
a kapuban Mikler is több védést bemutatott, a 17. percben már 11–8 volt az állás.
De a brazilokat nem lehetett könnyen lerázni, többször egyenlíthettek is volna, de hiányzott ehhez a kellő tapasztalat. A magyar védelmi fal egyre jobban összeállt, támadásban pedig egymás után érkeztek a gólok, így fokozatosan elléptek Bánhidiék az eredményjelzőn. És a hajrában hiába mutatott be több bravúros védést a brazilok kapusa,
a Székelyudvarhelyi KC-nál is megfordult Rangel Luan Da Rosa, Bodóék a szünetben 16–11-re vezettek.
Mikler ihletett formában védett a folytatásban, a fiúk pedig tovább növelték előnyüket, a 35. percben már héttel, 19–12-re vezettek. Kisebb megtorpanás következett, ezzel együtt egy brazil feltámadás és pillanatok alatt háromra olvadt az előny, a 41. percben 20–17-es állásnál jött is az időkérés a magyar szakvezetéstől.
Jót tett a szünet, sikerült megfogni a brazil rohamot – a csereként beállt Székely büntetőt is védett –, a 48. percben ismét hét volt a különbség (24–17). A hajrára már csak egy kérdés maradt, a magyarok mekkora különbséggel nyerik a mérkőzést, végül hattal, 29–23-ra győztek.
Magyarország sikerével a továbbra is vezeti az 1-es középdöntőcsoportot, ám a folytatás jóval nehezebbnek ígérkezik: szombaton az Uruguayt könnyedén legyőző lengyelek, hétfőn pedig a spanyolok következnek, mindkét találkozó 19 órakor kezdődik.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!