A felek már találkoztak a bajnokság harmadik fordulójában, akkor Székelyudvarhelyen a háromszéki együttes diadalmaskodott 30–26-ra, így ezúttal a Hargita KK számára kínálkozott lehetőség a visszavágásra. A vendégek tervei azonban gyorsan szertefoszlottak.
A mérkőzés elején ugyanis beragadt az udvarhelyi csapat: a Hargita KK 13 percig nem tudott betalálni, miközben a Sepsi-SIC már hétgólos előnyt épített ki. Bár a vendégek később próbáltak közelebb zárkózni (11–8), a félidőben továbbra is öt volt a különbség (16–11).
A térfélcserét követően hasonló forgatókönyv bontakozott ki: a Sepsi-SIC újra ritmust váltott, és rövid idő alatt nyolcgólosra növelte előnyét, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a rangadó sorsát. A Hargita KK becsülettel küzdött, de a különbség már nem csökkent, a háromszéki együttes végül 29–21-re nyerte meg az összecsapást.
A sikerrel a Sepsi-SIC a tabella második helyén áll a B csoportban, míg a székelyudvarhelyiek jelenleg a hatodik pozíciót foglalják el.
A marosvásárhelyiek szenzációs formában szerepelnek a C jelű csoportban: az első kilenc forduló mindegyikét megnyerték, és jelentős előnnyel vezették a tabellát. A Besztercei CNOPT hét győzelemmel és két vereséggel várta a meccset, így papíron komoly kihívás előtt állt a VSK.
A vendégek azonban már a mérkőzés elején jelezték szándékaikat: tíz perc elteltével háromgólos előnyben voltak (5–8), amelyet a szünetig tovább növeltek (14–19). A második félidőben is hatékony maradt a marosvásárhelyi támadójáték, miközben a hazaiak hiába próbálták tartani a lépést.
A VSK végül 38–25-re diadalmaskodott, és tíz forduló után is makulátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.
Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.
Több mint egy hónapja Csíkszeredában játszik a Sportklub decemberi nagy fogása, az 519 NHL-mérkőzéssel rendelkező Nicholas Ritchie. A rutinos támadót beilleszkedésről, a csapatról, a ligáról és a friss eltiltásáról kérdeztük.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!