Hirdetés

Nem játszott, mégis feljutott az élvonalba a VSK Udvarhely

Hangolhatnak a Bölények Ligájára
Fotó: Beliczay László

2022. április 17., 12:02

Az eredmények úgy alakultak, hogy biztosan az első két hely valamelyikén végeznek a másodosztályban, jövőre a legjobbak között szerepelhetnek.

2022. április 17., 12:02

Ezen a hétvégén három összecsapást rendeztek a férfi kézilabda A-osztály felsőházi rájátszásának tizenkettedik fordulójában. A VSK Székelyudvarhely nem lépett pályára, ők április 19-én, kedden 17 órától rendezik ezen játéknap összecsapását, amikor a városi sportcsarnokban a CS Medgidiát látják vendégül.

Hirdetés

A rangsorban második székelyföldiek számára a lehető legjobban alakultak az eredmények, vereséget könyvelt el két követője is, így eldőlt, hogy a Sipos Lóránt által felkészített gárdát már nem érheti be a harmadik helyezett.

Miután a versenykiírás szerint az első két helyen záró klub egyenesen feljut a Bölények Ligájába, így a soron következő szezonban a legjobbak között játszhat az együttes.

Az udvarhelyi együttes egy évvel ezelőtt – akkor még Szejke SK néven – megnyerte a másodosztályt, anyagi problémák miatt nem indult el az élvonalban, ezt követően átalakult, így ezt az évadot már VSK néven kezdte el.

Kézilabda másodosztály, 2021–2022, rájátszás, 12. forduló

Kézilabda másodosztály, 2021–2022, rájátszás

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Resicabányai CSM Resicabányai CSM
12
10
0
2
395-351
30
2
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
12
9
0
3
400-337
27
3
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
12
5
2
5
366-362
17
4
CSU Pitești CSU Pitești
12
5
1
6
347-360
16
5
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
12
5
1
6
346-362
16
6
Segesvári VSK Segesvári VSK
12
5
0
7
352-356
15
7
CS Medgidia Medgidia
12
5
0
7
340-352
15
8
Galaci CSU Galaci CSU
12
2
0
10
362-428
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Egy hónappal később módosították a marosvásárhelyiek kézibajnokijának eredményét

Utólag megváltoztatta a Román Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a női élvonalban rendezett Bukaresti CSM–Marosvásárhelyi VSK mérkőzés végeredményét.

Mindenkit megbüntettek, 21-21 hazai mérkőzést nézők nélkül kell lejátszania az ifi kézicsapatoknak

Súlyos büntetést szabott ki a Román Kézilabda-szövetség a Temesvári LPS és a Millenium Temesgyarmat együtteseire. A két csapat U15-ös lányok mérkőzésén összeverekedtek a szülők a lelátón.

Idegenben győzte le újonc társát a marosvásárhelyi női kézilabdacsapat

Végig irányítás alatt tartotta a találkozót és megszerezte első győzelmét a női kézilabda Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK, miután vasárnap délután 25–24-re nyert a Jászvásári CSM vendégeként.

Elengedte ellenfelét, futott az eredmény után a Székelyudvarhelyi Hargita KK

Hatgólos előnyt hozott össze a Fogarasi VSK a Székelyudvarhelyi Hargita KK-val szemben a női kézilabda A osztály 6. fordulójának meccsén. A hajrában majdnem teljesen elolvadt ez a különbség.

A végén csak egy gól döntött a VSK Székelyudvarhely kézimeccsén

Igazi kupameccset játszott a VSK Székelyudvarhely és a Zilahi Dinamyc férfi kézilabda együttese. Csak a hajrában dőlt el, hogy ki jut a következő körbe.

Gólzáporral javított, otthon továbbra is hibátlan a Sepsi-SIC

Magabiztos győzelemmel feledtette legutóbbi vereségét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: a női kézilabda A osztály hatodik fordulójában 38–22-re múlta felül a Bákói Științát. A háromszékiek mindhárom hazai bajnokijukat megnyerték ebben az idényben.

Fordítania kellett a VSK Székelyudvarhelynek, úgy verte a listavezetőt

A férfi kézilabda A osztály 5. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a B csoport éllovasát, a HC Buzău II. együttesét fogadta csütörtökön a városi sportcsarnokban. Remek hangulatú, izgalmas meccsen szerezték meg a diadalt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!