A magyarok vasárnap délután magabiztosan, 42–30-ra legyőzték a Zöld-foki Köztársaságot, ezzel előre léptek a csoport második helyére, ami negyeddöntőbe jutást ér, de ahhoz, hogy ezt megőrizzék, a biztos csoportelső svédek esti sikerére is szükségük volt.
A portugáloknak egy döntetlen kellett a továbbjutáshoz, és bár nagyot küzdöttek, a szünetben egy góllal vezettek is 14–13-ra, de végül az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Svédország átvette az irányítást, és megszerezte a 32–30-as győzelmet.
A svédek ezzel a sikerrel „magukkal vitték” a magyar válogatottat a negyeddöntőbe, ahol Dánia vagy Egyiptom lesz az ellenfél. A legjobb nyolc közé jutással biztossá vált, hogy a magyarok részt vesznek a jövő tavasszal rendezendő olimpiai selejtezőn.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!