Emlékezetes helyszín a nagyváradi Antonio Alexe Sportcsarnok a Szejke SK számára, hiszen a tavaly nyáron alakult kézilabdacsapat szeptemberben a Bihar megyei együttes vendégeként játszotta első hivatalos mérkőzését. A VSK akkor nagy csatában 33–32-re győzött.
A felkészülési időszakhoz hasonlóan az idei első bajnokin sem állt a teljes keret Sipos Lóránt edző rendelkezésére, az egészségügyi gondokkal küzdő Lázár Ádám és Pál Szilárd nem utazott el a csapattal.
Jól kezdett a vendég együttes, az első percekben irányította a játékot, ám a hazai csapat is fokozatosan belelendült, átvette a vezetést.
A Szejke nem szakadt le, fej fej mellett haladtak a csapatok, hol itt, hol ott volt az előny, a szünetre 16–16-os állásnál mentek pihenni.
Térfélcsere után a hazaiak akarata érvényesült, ehhez az is kellett,
hogy a második félidő közepén közel tíz perces gólcsend álljon be a Szejke játékában, a VSK pedig elhúzott hattal.
Huszáros hajrába kezdtek az udvarhelyiek, fokozatosan ledolgozták hátrányukat, az utolsó perc kezdetén már csak egy volt a hátrányuk. Nagyvárad elrontotta a támadását, a Szejke pedig a hátramaradt húsz másodpercben a döntetlenért támadhatott, azonban a játékosok nem tudtak eljutni a lövésig,
így akárcsak az ősszel, ezúttal is egy góllal maradt alul a csapat.
Szezonbeli harmadik vereségét szenvedte el a Szejke SK, és lecsúszott a második helyre, a D csoport vezetését Nagyvárad vette át, előnye két pont.
Sokat nem tudnak pihenni a fiúk, mivel szombaton 18 órakor a Tordai Potaissa II. csapatát fogadják a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban.
Férfi kézilabda, másodosztály, D csoport, 11. forduló:
Nagyváradi VSK–Székelyudvarhelyi Szejke SK 28–27 (16–16)
Szejke SK: Komporály 8, Orbán Levente 5, Jére, Buguleț 4–4, Fekete, Lőrinczi 2–2, Kopacz, Tăuțean 1–1. Játszott még: Orbán Sz., Jobb – Szász, Kónya.
Kiállítások: 2, illetve 2 perc.
Hétméteresek: 0/0, illetve 8/8.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!