Nagybánya a másodosztály D csoportjának negyedik helyén áll. Hazai pályán erős együttesnek számít, hiszen pontjainak zömét a Lascăr Pană Sportcsarnokban szerezte. A csoportküzdelmek során Segesvárt kétszer is legyőzte, míg Nagyszeben ellen hét góllal nyert.
Remek formában van a Szejke SK, legutóbbi öt találkozóját megnyerte,
természetesen vezeti a csoportot, előnye egy pont a második Nagyváradi CSM-mel szemben.
Ahhoz, hogy a nyáron alakult udvarhelyi klub biztosan a D csoport élén töltse a téli szünetet, mindenképpen meg kell nyernie a Minaur II. elleni mérkőzést, mivel a hazai pályán eddig még makulátlan váradiak az utolsó előtti Nagyszebent fogadják.
A negyedik fordulóban Székelyudvarhelyen vendégeskedett a Minaur II., a Szejke végig nagyszerű játékkal 31–20-as győzelmet aratott. A pénteken 14 órakor kezdődő találkozón a marosvásárhelyi Claudiu Belean és a nagyváradi Marcel Sas játékvezetői páros fújja majd a sípot.
Férfi kézilabda, másodosztály, D csoport, 10. forduló:
Segesvári HCM–Tordai Potaissa II. – csütörtökön 18 órától
Nagybányai Minaur II.–Székelyudvarhelyi Szejke SK – pénteken 14 órától
Nagyváradi VSK–Nagyszebeni KC – pénteken 17 órától
Ranglista:
1. Szejke SK 19 pont
2. Nagyvárad 18
3. Segesvár 15
4. Nagybánya 13
5. Nagyszeben 10
6. Torda 4
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!