Hirdetés

Nagy lehetőséget szalasztottak el a román kézilabdázók

Fordulatos küzdelemben a montenegróiaknak jött ki a lépés
Fotó: Facebook/FRH

2022. november 15., 20:56

Végig kiélezett összecsapáson maradt alul Montenegróval szemben a román női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, így biztossá vált, hogy nem juthat be az elődöntőbe.

2022. november 15., 20:56

A kedd esti mérkőzés előtt egyszerű volt a képlet, a román válogatottnak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy versenyben maradjon az elődöntőbe jutásra.

Gyengébben kezdett a román csapat, a montenegróiak jóval pontosabbak voltak támadásban, és három góllal elhúztak (3–6). Cristina Neagu találataival azonban a románok tartották a lépést, és hamar sikerült kiegyenlíteniük. Az ellenfél őrizte az előnyét, de a román játékosoknak volt válaszuk, így szoros maradt eredmény. Aztán a 18. percben Románia először szerezte meg a vezetést (12–11), majd két góllal is meglépett, Montenegró viszont nem szakadt le, így a szünetben döntetlen volt az állás.

Hirdetés

A második játékrész elején kettős emberhátrányban is sikerült betalálniuk a románoknak, akik újra átvették a vezetést, azonban újabb kiállítások miatt a montenegróiak gyorsan fordítottak, majd kettővel is vezettek (22–24). Florentin Pera szövetségi kapitány csapata azonban gyorsan reagált, többször is egyenlített, és rövid ideig visszaszerezte az előnyt. Ezután is fej-fej mellett haladt a két együttes, aztán bő négy perccel a vége előtt Montenegró három gólos különbséget alakított ki (30–33). A trikolórok még felzárkóztak egy találatra, de már nem maradt idejük a fordításra.

A román együttes nagy lehetőséget szalasztott el, így már biztosan nem juthat be a legjobb négy közé, ahová ezzel a sikerrel Montenegró az utolsó forduló eredményeitől függetlenül kvalifikálta magát. Románia az utolsó középdöntős találkozóján szerdán 16 óra 30 perctől Németország ellen játszik.

Női kézilabda, Európa-bajnokság, középdöntő, 2-es csoport, 2. forduló:
Románia–Montenegró 34–35 (18–18).

A csoport állása: 1. Franciaország 6 pont, 2. Montenegró 6, 3. Spanyolország 3, 4. Hollandia 3, 4. Németország 2, 6. Románia 2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!