A szakember kedden azt mondta az M4 Sport Sporthíradó című műsorában, hogy a spanyolokkal szemben 36–28-ra elveszített hétfői középdöntős mérkőzésen „a küzdést és az előre játék örömét” hiányolták a játékosokból a szakmai stábbal.
„Ezeknek a magyar válogatott játékában mindig, minden körülmények között jelen kell lenniük, de a játékosok megértették azt, amit Gulyás István szövetségi kapitány és Chema Rodríguez másodedző mondott nekik az öltözőben a lefújás után” – nyilatkozta Nagy László.
A visszavonult világklasszis hozzátette: voltak jó periódusai a mérkőzésnek, a 36 kapott gól azonban nagyon sok, és különösen bosszantó volt, hogy a spanyolok a magyarok hibáit kihasználva tudtak ennyi gólt szerezni.
– jelentette ki a csapatvezető.
Nagy László elmondta, a negyeddöntős mérkőzésen lesznek taktikai újítások, de a csapatnak elsősorban saját magára kell koncentrálnia, valamint arra, hogy támadásban fegyelmezetten kézilabdázzon.
„Az eladott labdákat ez a gyors francia együttes könnyedén megbünteti, ezért erre nagyon figyelnünk kell” – emelte ki. Nagy László továbbá elmondta, a keret tagjai egészségesek, mindannyian önbizalommal és bizonyítási vággyal telve várják a meccset.
A magyar válogatott szerdán 21 óra 30 perctől találkozik a franciákkal Alexandriában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!