Szerdától vasárnapig Suceava és Tg. Jiu adott otthont az ifjúsági 4-es kézilabdázók országos döntő tornájának. A legjobb tizenhatos mezőnyben – akárcsak tavaly – mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál ott volt a Székelyudvarhelyi Szejke SK.
Utóbbiaknál hét összecsapásból négyet megnyert az Orbán Szilárd által felkészített csapat, ez a végelszámolásnál a tizenegyedik helyet jelentette.
A lányoknak sokkal jobban ment, előbb megnyerték a csoportkört, így a felsőházban folytathatták. Itt sem fogyott el a ritmus, a Bukaresti Pantelimon elleni győzelem már azt jelentette, hogy az elődöntőben folytathatják.
A későbbi bajnok, a Ploiești ellen alulmaradtak, a kisdöntőben hátrányból fordítva 25–22-re verték a házigazdát, az LPS Suceavát.
Ezzel a bronzérmet szerezték meg – székelyudvarhelyi lányegyüttesnek ez legutóbb a 90-es évek végén sikerült.
A döntő torna legjobb irányítójának a Szejke SK-ból Lázár Nórát választották.
A siker kovácsa, Palatka Barna edző elmondta, ha valaki az idény előtt azt ajánlja fel, hogy a dobogón zárnak, akkor elfogadta volna. „Teljes mértékben elégedett vagyok. A legfontosabb, hogy a mosoly végig ott volt az arcunkon, megmutattuk, mennyire tudjuk élvezni a kézilabdázást. A két kulcsmeccsen, a Câmpina és a Pantelimon ellen hátrányból fordítottunk. Kicsi nüanszok döntöttek, a 3.–12. helyen végzett gárdák között alig volt különbség.
– nyilatkozta a tréner.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!