A szünet lejártával ismét összegyűlt a csapat, a kezdeti időszakban pedig leginkább a fizikai edzésekre fektetik a hangsúlyt, amit az edzőteremben és a városi stadionban tartanak. Ez azért is fontos, hogy ne legyen gond a mérkőzéseken az állóképességgel, illetve bírják a nagy iramot is. Időközben átállnak majd a specifikus tréningekre, gyakorolják a taktikákat, valamint tervben van több felkészülési találkozó is.
Az előző kiíráshoz képest javában átalakult a keret, az együttestől hivatalosan távozott Cristina Irimia, Ioana Pavăl, Maria Balint, Ana Dulgheriu, Simona Căruntu, valamint Diana Șușnea is.
A vezetőség szeretné, ha minél több helyi játékos kapna lehetőséget, ezért az ifjúsági csapatból többen is felkerültek a felnőttekhez.
Fontos megemlíteni azt is, hogy sikerült megszerezniük Iulia Bîță játékjogát, aki legutóbb a Jászvásári CSM együttesét erősítette, de játszott a Bukaresti Știința színeiben is. Mindkét gárdával feljutott az élvonalba, ahol a fővárosiaknál még játszott is.
A háromszéki klub kapusposztra is igazolt, Daria Andrei érkezett erősítésnek. A tapasztalt játékos a Dacia Mioveni-től érkezett, korábban rendszeresen számoltak vele az ifjúsági válogatottban, 2023-ban bronzérmet nyert az U19-es Európa-bajnokságon.
A női másodosztályú kézilabda-bajnokság szeptember 14-én veszi kezdetét, a csapatokat két csoportra osztják fel. Mindkét csoportból az első négy helyezett kvalifikálja magát a rájátszásba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!