HIRDETÉS

Meglepte a mezőnyt az Olimpic

Menetel az Olimpic, az udvarhelyieknek még nem jött össze az első győzelem. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. október 30., 12:45

Várakozáson felül teljesít a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban ősszel bemutatkozott Marosvásárhelyi Olimpic. Az ifjúsági játékosokra épülő együttes remek idénykezdetet tudhat maga mögött, hiszen a tizennégy csapatos pontvadászat középmezőnyében tartózkodik.

2017. október 30., 12:45

Három győzelem, egy döntetlen és egy vereség a fiatal marosvásárhelyi csapat mérlege az A osztályú bajnokság B csoportjának első hét fordulójában. Ez a teljesítmény mindenképpen dicséretre méltó, figyelembe véve, hogy a Mihaela és Claudiu Evi házaspár által irányított Olimpic fennállása során eddig csak az ifjúsági bajnokságokban vett részt.

Ráadásul a csapat keretét kizárólag helyi, tehetséges kézilabdázók alkotják, közülök megemlíthető a vezéregyéniségnek tekinthető Monica Bărăbaș, Andreea Târșoagă vagy Carla Lăcătuș, akik a román korosztályos válogatott tagjai is.

HIRDETÉS

A szezon kezdete előtt az Olimpic a legtöbb mérkőzésén második számú esélyesnek számított, de az eddigi eredményeivel bizonyította, hogy versenyképes együttest alkot, és a mezőny meglepetésének tartják. Legutóbbi hazai (ahol még veretlen) találkozóján a hetedik fordulóban nagyszerű második félidei játékával 35–29-re (16–15) győzte le a Kisjenői Crișult, és újabb sikerével 10 pontjával felzárkózott a középmezőny hetedik helyére, mindössze három pontos távolságra a dobogótól.

A következő fordulóban az Olimpic tovább folytathatja menetelését, azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a mögötte álló Dacia Mioveni otthonába látogat.

Egyértelműen elmarad a várakozásoktól viszont a szezon elején esélyesebbnek tartott, de sérülésekkel köszködő Marosvásárhelyi Mureșul: Georgeta Bucin edző-játékos csapata a legutóbbi fordulóban hazai pályán 35–31-re (17–12) kikapott a Național Râmnicu Vîlceától, így 6 ponttal csak a 12. helyen található. Sőt esélytelenként várja a következő mérkőzését is, mivel a listavezető Nagybányai Minaur pályáján játszik.

Alulmaradtak Nagybányán

Nagyarányú vereséget szenvedett pénteken a Székelyudvarhelyi NKK. A B széria éllovasa, a Nagybányai Minaur 44–9-re verte Mester Zsolt edző gárdáját. A találkozó első gólját még az udvarhelyi lányok szerezték, majd a sokkal tapasztaltabb és erősebb házigazdák vették át az irányítást, és minden hibát büntetve elléptek az eredményjelzőn. A második félidő is hatalmas Minaur-fölényben zajlott, a vendégek csupán három gólt tudtak szerezni.

Sok ifjúsági játékossal utaztunk el, mivel a felnőttek közül sokan sérüléssel bajlódtak. A lányok nagyot harcoltak, sok szép helyzetet kidolgoztunk, csak nem tudtuk azokat gólokra váltani

– összegzett Mester Zsolt edző.

A Kézdivásárhelyi KSE is kiütéses vereséget szenvedett, a Brassói Corona vendégeként 40–17-re kapott ki. Az SZNKK legközelebb szombaton játszik, az Arad megyei Kisjenői Körös SK-t fogadja a városi sportcsarnokban.

Női kézilabda A divízió, B széria, 7. forduló:
Nagybányai Minaur–Székelyudvarhelyi NKK 44–9 (24–6),
az udvarhelyi csapat gólszerzői: Lukács Erika 5, Miklós Helén, Munteanu Krisztina, András Anett, Fekete Anna 1–1.
Kiállítások: 4 és 2 perc.
Hétméteresek 2/1, illetve 0/0.

A női kézilabda A osztály B csoportjának állása hét forduló után:
1. Nagybányai Minaur 21 pont
2. Temesvári SCM 18
3. Național Râmnicu Vîlcea 15
4. Resicabányai CSU 12
5. Brassói Corona II. 12
6. Nagyváradi CSU 11
7. Marosvásárhelyi Olimpic 10
8. FC Argeș Pitești 10
9. Dacia Mioveni 9
10. Temesvári CSU 9
11. Kisjenői Crișul 7
12. Marosvásárhelyi Mureșul 6
13. Kézdivásárhelyi SE 3
14. Székelyudvarhelyi NKK 0.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

`
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

Hetedszerre is Európa királynője a Győri ETO KC

A Győri Audi ETO KC megvédte címét és hetedszer nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel 29–27-re legyőzte a dán Odensét a budapesti négyes döntő vasárnapi fináléjában.

Csíkszeredai csoda: 50 felett is világszinten kézilabdáznak

Ezüstéremmel tért haza Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupról, ahol két korosztályban is pályára léptek. A csapat edzője és három játékosa nyilatkozott a Székely Sportnak.

Az országos döntő torna érmesei között van a Székelyudvarhelyi ISK lánykézicsapata

Öt napon keresztül Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifi 3-as (U14) lánykézilabdázók országos döntő tornájának. A nyolc legjobb együttes küzdött meg az érmekért, a helyi ISK a dobogóra állhatott fel.

Ezüstéremmel tért haza Horvátországból a csíkszeredai veterán kézilabdacsapat

Kiváló eredményt ért el Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupon az 50+ korosztályban, ahol döntőbe jutott és ezüstérmet szerzett. A +40-es csapat a 6. helyen zárt.

Tálas Huba: számomra a kézilabdában van Székelyudvarhely és a többi klub

Méltó módon búcsúztatták el szülővárosában, Marosludason a nemrég visszavonult kézilabdázót. Tálas Huba legutóbbi klubja, a VSK Székelyudvarhely és egykori csapattársai társaságában végleg pontot tett nagyszerű pályafutására.

Összejöhet a magyar–román párharc a női kézivébén

Kisorsolták az év végi német–holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság csoportjait. A magyar és a román válogatott elkerülte egymást, de a középdöntőben összecsaphatnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!