A kontinentális szervezet a „Vissza a kézilabdához” kampány egyik legfontosabb részeként tekint a négycsapatos viadalra, amelynek megrendezése iránt éppen ezért elkötelezett. A férfi klubok szervezete, valamint az EHF marketingcége múlt pénteki tanácskozásukon egyetértettek a szándékkal.
A kölni Lanxess Arena 2010 óta látja vendégül a sportág klubelitjét, decemberben – a 2019–2020-as idény zárásaként – a veszprémieken kívül a német THW Kiel, a spanyol Barcelona és a francia Paris Saint-Germain szerepel majd a tornán.
A részletek pontos kidolgozása – így például a nézők esetleges jelenlétének feltételei – a következő hetekben zajlik majd. Az érdeklődést jelzi, hogy előzetesen megvásárolt jegyek mindössze három százalékát váltották vissza. Ennek ellenére a már belépővel rendelkezőknek is újból jelentkezniük kell az elővételi szakaszra, ugyanis a korábban megváltott jegyek árát visszatérítik, és – a beengedhető nézők számának függvényében – később újraértékesítik.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!