– Közel hét év után hagyta el az Yverdon csapatát, ahol nagyszerű eredményeket ért el. Mi volt a távozásának oka?

– Elég körülményes kilátások voltak a továbblépésre, nekem pedig több ambíció kellett. Számos ajánlatom volt a svájci élvonalból, és az Endingenét (férfi kézilabdacsapat – szerk. megj.) azért fogadtam el, mert ez a klub rendelkezik a legtöbb szurkolóval az országban. A legutóbbi mérkőzésünkön is kétezer néző volt a lelátókon.

Most is az utolsó helyen vagyunk, de a play-outban a három győzelemig tartó osztályozós párharcban megnyertük az első két mérkőzésünket az Amicitia Zürich ellen, amely rekordbajnok Svájcban. Úgyhogy még egy győzelemre van szükségünk ahhoz, hogy kiharcoljuk a bennmaradást (az interjú készítése után járt le a harmadik meccs, melyet 24–20-ra kikapott az Endingen vasárnap este – szerk. megj.). Ezt azonban mindig a legnehezebb megszerezni. Ez a csapat soha nem volt esélyesebb a szezon során, és az előző hónapokban senki nem bírta kimondani, hogy a TV Endingen favorit a Zürich ellen. Sajnos továbbra is sérülésekkel bajlódunk. Fontos volt viszont, hogy a rendelkezésre álló játékosok nagyon odafigyeltek, a kritikus pillanatokban tudtak segíteni. A klub második számú csapatából felhoztuk az ifjúságiakat, és mindenki hozzá tudott tenni valamit a két győzelemért. Ez azt bizonyítja, hogy van jövője a csapatnak.

Bennmaradásért küzd új csapatával a vásárhelyi kézilabdaedző

– Amennyiben az Endingennel a következő szezont is az élvonalban töltik, melyek a jövőbeli céljai a klubbal?

– Amikor idejöttem, az év elején, a klub vezetőségével azt beszéltük, hogy ha kiesünk, akkor jövőre egy új csapatot kell építenünk és egyből visszajutnunk az élvonalba. Most azonban, hogy ilyen kedvező helyzetbe kerültünk, amelyre senki nem számított, természetesen ismét azt szeretnénk, hogy benn tartsuk a csapatot.

Ezt elérni nem egyszerű, mivel a svájci bajnokság nagyon erős, olyan csapatokkal, mint a Bajnokok Ligája-résztvevő Kadetten Schaffhausen. A tíz klubot felvonultató mezőnyben azonban bármelyik csapat le tudja győzni a nála jobban rangsoroltat.

– Játékosként számos országban kézilabdázott. Ezután edzőként miért éppen Svájcban telepedett le?

– Svájcban megkaptam azt a stabilitást, amire vágytam, és magas szinten is edzősködhetek. Továbbá az is fontos volt számomra, hogy hosszú távon tudjak dolgozni, illetve az adott projektben és a klubnál dogozó személyekben is megbízzak. Ezt az Yverdonnál megtaláltam. Mindemellett a kölcsönös tisztelet kulcsfontosságú szerepet játszott az edzői karrieremben, és ez adta nekem a motivációt, hogy Svájcban dolgozzak.

– Milyen edzőnek tekinti magát? A támadó vagy a védekező játékot részesíti előnyben?

– Az eddigi csapataim (az Yverdonnál a női és a férfi felnőtt, illetve az ifjúsági együtteseket is segítette) mind a legjobb védelemmel rendelkeztek a bajnokságokban, és a második vagy a harmadik helyen voltak támadásban. Az Endingennel az osztályozós párharc első két meccsén kevés gólt kaptunk és ebből tudtunk építkezni. Az én kézilabda felfogásom nagyon jó, agresszív védekezés és gyors ellentámadás. Nagyon komplex taktikáról van szó. Számomra a legfontosabb, hogy a játékosok betartsák az utasításaimat. Persze sok minden függ a mentalitástól is.

Korábban női csapatot is irányított. Archív
Fotó: www.facebook.com/usyverdonhandball

– Melyek az ön elvei, értékei a mindennapi életben?

– Számomra az, hogy úgy viselkedj az emberekkel, ahogy elvárnád, hogy veled is viselkedjenek. A legfontosabb, hogy tiszteletet és korrektséget mutass mások felé. Ezt az elvet próbálom átadni a kislányomnak is a mindennapokban. Az én életem a kézilabdára és a családra alapul, másra pedig sok idő nem marad.

– Hogyan látja a romániai kézilabdázást?

– Instabilnak. A női mezőnyben nagyon jól teljesítenek, mert erős a bajnokság és a válogatott is, a férfi csapatok viszont elég gyengék, ez meg is látszik a nemzetközi szinten elért eredményeken. Megfelelő terv szükséges a belföldi kézilabda előmozdítására, leginkább a férfiaknál, de egyelőre ezt nem kezdeményezték. Sok csapat van, amely visszavonul a bajnokságtól, továbbá rengeteg edzőváltással és a játékosok folyamatos kicserélődésével nehéz magasabb szintre jutni. Mindez pedig rossz képet vetít a bajnokságról. A nőknél viszont stabilabb a helyzet, abból a szempontból, hogy nemzetközi porondon jó eredményeket érnek el.

Kapusként sok országot bejárt, rengeteg tapasztalatot szerzett. Archív
Fotó: FRAM

– Korán elkerült Marosvásárhelyről. Azóta figyelemmel követte az itteni kézilabdázást. Mit gondol a jelenlegi helyzetről?

– Fájdalmas, hogy a férfi kézilabda már régóta megszűnt egy olyan városban, mint Marosvásárhely. A női kézilabda pedig, ami nagyon fontos alakulat volt még Európában is a Mureșul révén, szintén felbomlott. A privát klubok viszik a prímet, de nem látszik, hogy ezekben hol a jövő.

Az ifjúsági csapatokkal ugyanis az a probléma, hogy megállnak a másodosztály szintjén és onnan nincs tovább. Az is fontos, hogy milyen elképzelések vannak az új csapatra vonatkozóan, mert hosszú időbe, ahogy Yverdonban is láttuk, hét évbe telik egy csapatnak a felépítése, és ehhez türelem kell. Amikor azonban nincs türelem és csak ígéretek vannak, nagyon nehéz folytatni. Nekem nagyon fáj az, hogy Marosvásárhelyen nincsenek élvonalbeli kézilabdacsapatok és ezek megszűntek. Csak remélni lehet, hogy a jövő majd hozzásegíti a vásárhelyi sportot, hogy visszakerüljön oda, ahová érdemes. Mindez egy lavina, ami hozza az egyik bajt a másik után.

– Elképzelhető, hogy a távolabbi jövőben akár egy marosvásárhelyi csapatot is irányíthat?

– Nagyon várnám ezt a lehetőséget, mert innen indultam. Nekem az volt a legnagyobb élményem, amikor Marosvásárhelyen kézilabdáztam és itt szerettem meg ezt a sportot. Remélem, hogy valamikor ez lehetséges lesz. Bennem az akarat megvan, de ez nem tőlem függ. Nagyon szeretem lentről kezdeni az építkezést, számomra ez jelenti a kihívást, nem pedig az, hogy egy nagyon jó csapatot vegyek át. Csapatot építeni nem egyszerű, az ifjúságiaktól kezdve a felnőttekig. Nagyon fontos viszont, hogy legyen egy jól körülhatárolt terv, és ez esetben nagyon szívesen mellé állok.