Hirdetés

Kihasználták az esélyüket a marosvásárhelyi kézilabdázók

A Marosvásárhelyi VSK kiváló szezonját vasárnap az élvonalba való feljutással koronázta meg
Fotó: Haáz Vince

Figyelemre méltó az a teljesítmény, amit a Marosvásárhelyi VSK letett az asztalra a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban. Az együttes újonc csapatként nagyszerűen menetelt, a szezonját vasárnap az élvonalba való feljutással koronázta meg. Gergely Ákos vezetőedzővel beszélgettünk.

2026. május 04., 17:47

A marosvásárhelyiek egyfajta átmeneti szezonnak tekintették ezt a bajnokságot, arra szerették volna felhasználni, hogy majd jövőben célozzák meg a feljutást. Gergely Ákos vezetőedző szerint úgy vágtak neki az idénynek, hogy a negyedik-ötödik helyet szerezzék meg, ehhez képest a második pozícióból kiharcolták az élvonalbeli tagságot.

„Az első néhány mérkőzés után láttuk, hogy milyen szinten van a többi csapat, és utána megváltozott a célkitűzésünk, már a feljutásra összpontosítottunk.

Úgy éreztük, hogy van esélyünk és ezt ki szerettük volna használni, hogy ne töltsünk el még egy évet a másodosztályban, és tegyük meg ezt a lépést, ami végül jó döntésnek bizonyult”

– nyilatkozta a Székely Sport érdeklődésére Gergely Ákos.

Hirdetés
•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A fiatal szakember a szezon elején még erőnléti edző volt, utána viszont átvette a vezetőedzői feladatokat. Elmondása szerint ez a váltás kissé nehéz volt számára, mivel nem erre készült, azonban úgy érzi, hogy a befektetett energia kifizetődött.

Kemény munka volt, nagyon sokat dolgoztunk, sok lemondással járt mind az edző, mind a játékosok részéről. Tudtuk, hogy mi a célkitűzésünk és ennek megfelelően készültünk, a lányok szorgalmának köszönhető ez a siker”

– mutatott rá.

Megjegyezte, örvend annak, hogy eléggé sok szurkoló látogatott ki a mérkőzéseikre, úgy érzi, hogy remek hangulat alakult ki, a nézők támogatták a játékosokat, ami sikerre vezetett volt, és ebből látszik, hogy a kézilabdának van jövője Marosvásárhelyen.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A VSK három fordulóval a másodosztályú bajnokság felsőházi rájátszásának vége előtt biztosította be a feljutását a Virágok Ligájába, miután vasárnap hazai közönség előtt 27–26-ra legyőzte az éllovas és eddig veretlen Jászvásári CSM együttesét.

Kapcsolódó

Gergely Ákos kiemelte, jó lett volna, ha már az előző játéknapon a Bukaresti Știința ellen kiharcolják a feljutást, hogy ne legyen ekkora nyomás rajtuk, de úgy véli, végül az a vereség jót tett nekik, mert a lányok megmutatták azt, amire igazából képesek.

A bajnokságból hátralévő két mérkőzésen már felszabadultan tudnak játszani, hiszen teljesítették a céljukat, és ezzel lekerült róluk a nyomás.

A tréner szerint ugyanakkor az első helyre már nincs esélyük, mert nem tartja valószínűnek, hogy a Jászvásári CSM még kikaphat, így arra koncentrálnak, hogy elsősorban egészségesen fejezzék be a szezont, ne legyenek sérülések és örömmel kézilabdázzanak.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Ami a jövővel kapcsolatos terveket illeti, Gergely Ákos a Székely Sportnak közölte, egyelőre várják, hogy milyen költségvetésre számíthatnak a város részéről, ami nagy teher lesz a klub számára, és ennek függvényében tudnak változtatásokat eszközölni az élvonalbeli szezonra, valamint rövid és hosszú távra konkrét célkitűzéseket megfogalmazni.

„Nagy a különbség az első és a másodosztály között, ezt a lányok érezhették a saját bőrükön, amikor a SCM Râmnicu Vâlceával játszottunk a Román Kupában.

Kemény bajnokság vár rájuk, de mi minden támogatást megadunk nekik a továbbiakban is, és csak rajtuk múlik, hogy mennyi munkát fognak belefektetni”.
•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A szakvezető hangsúlyozta, a következő időszak feladata, hogy a lehetőségeikhez képest rutinos játékosokat igazoljanak és megerősítsék a jelenlegi keretet annak érdekében, hogy ütőképes csapatot alakítsanak ki és helyt tudjanak állni az élvonalban.

Gergely Ákos úgy tartja jogosnak, hogy mivel a játékosok kiharcolták maguknak a lehetőséget, hogy az élvonalban játsszanak, akkor a keretnek nagy részét próbálják megtartani.

„Természetesen szükségünk lesz rutinosabb játékosokra is, akik úgymond vigyék a nehezét, a mostani kézilabdázók pedig hozzásegítsenek a sikerekhez” – vetítette előre a VSK vezetőedzője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Egy hónappal később módosították a marosvásárhelyiek kézibajnokijának eredményét

Utólag megváltoztatta a Román Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a női élvonalban rendezett Bukaresti CSM–Marosvásárhelyi VSK mérkőzés végeredményét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!