Kim Rasmussen magyar szövetségi kapitány csapata a második kalapból várta a pénteki, tokiói sorsolást, amelynek során a románokat kapta az első kalapból, így az olimpiai bajnok oroszokat, valamint a világ- és Európa-bajnok franciákat is elkerülte. A montenegróiakat a harmadik, a spanyolokat a negyedik, a szenegáliakat az ötödik, a kazahokat pedig a hatodik kalapból sorsolták a C csoportba.
Női kézilabdában az eddigi 98 magyar-román meccsből kilenc döntetlennel zárult, 33 alkalommal Románia, 56-szor pedig Magyarország győzött.
Minden csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első két-két csapat kerül az elődöntőbe. A magyar együttes a középdöntőben a D csoport továbbjutóival találkozhat.
Japánban november 30. és december 15. között kerül sor Kjúsú sziget három városában: Kumamotóban, Jacusiróban és Jamagában. Ez lesz a 24. női világbajnokság, és az utolsó vb, amelyen 24 csapat vesz részt, 2021-től már 32 tagú lesz a mezőny.
A házigazda Japán és az Európa-bajnok Franciaország mellett a világbajnok indulási jogot szerez a jövő évi, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak, akárcsak a legutóbbi Európa-bajnokság azon két legjobb csapata, amely a vb-n nem kerül a hét közé. A magyarok hetedik helye az Eb-n ilyen szempontból is értékes volt.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!