Hirdetés

Magabiztos játékkal az idény első győzelmét aratta a VSK Székelyudvarhely

A kapus, Varó Lajos ihletett formában védett
Fotó: Csató Andrea

Kitűnő első játékrésszel döntő különbséget hozott össze a székelyföldi együttes a Temesvári Poli ellen a férfi kézilabda élvonal találkozóján. Majdnem tíz góllal vezettek a szünetben, és végül magabiztosan nyertek.

2024. szeptember 20., 20:10

Pénteken késő délután a férfi kézilabda Bölények Ligája negyedik fordulójában a VSK Székelyudvarhely hazai környezetben, a városi sportcsarnokban a Temesvári Polit látta vendégül.

Az elejétől magához ragadta a kezdeményezést a házigazda, Pavel Loic és Putnoky Szabolcs termelte a találatokat, a 13. percben már 10–6-ra vezetett a Sipos Lóránt által felkészített együttes.

Hirdetés

A bánságiak, akik a tavalyi kiírásban az utolsó pillanatban menekültek meg, hogy osztályozót kelljen játszaniuk, sokat hibáztak, ezeket a technikai megingásokat pedig rendre büntette a VSK.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A kapuban Varó Lajos jól védett, Katona Tamás egymás után értékesítette a heteseket, arra is megvolt a lehetősége a székelyudvarhelyieknek, hogy már a pihenőig összehozzák a két számjegyű különbséget, végül 19–10-es állással mentek vissza az öltözőbe.

A második felvonás elején gyorsan tíz lett közte. 20–10 után valamelyest megrázta magát a Poli, zsinórban hármat lőtt. Nem tudta szorossá tenni a meccset, mert Varó sorozatban hárította a büntetőket, a ziccereket, a támadásban pedig jöttek a gólok, a 41. percben újból visszaállt a tízgólos különbség (23–13).

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Ezen a napon minden a VSK Székelyudvarhely mellett szólt, a szurkolótábor remek hangulatot teremtett, a mintegy 800 nézőnek nem kellett izgulnia, hogy meglesz-e az első diadala a kedvenceiknek.

A végjátékban kozmetikázott az eredményen a temesvári alakulat, de az nem volt kérdés, hogy a szezon második hazai találkozóján a székelyudvarhelyi gárda győzelmet könyvel el.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 4. forduló:

VSK Székelyudvarhely–Temesvári Poli 28–22 (19–10).

A hazaiak gólszerzői: Katona Tamás és Putnoky Szabolcs 6-6, Pavel Loic 5, Komporály Attila és Feliciano Couveiro 3-3, Szász Előd 2, Vladisav Zalevskyi, Tálas Huba és Alin Roșu 1-1.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 4. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
3
3
0
0
96-73
9
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
3
3
0
0
106-88
9
3
Konstancai CSM Konstancai CSM
4
3
0
1
129-115
9
4
HC Buzău HC Buzău
3
3
0
0
87-75
9
5
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
3
3
0
0
85-80
9
6
CSU Suceava CSU Suceava
3
2
0
1
104-95
6
7
CSM Vaslui CSM Vaslui
3
2
0
1
82-81
6
8
Temesvári Poli Temesvári Poli
4
2
0
2
93-98
6
9
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
3
1
0
2
86-92
3
10
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
4
1
0
3
105-122
3
11
Bákói CSM Bákói CSM
3
0
0
3
77-87
0
12
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
4
0
0
4
122-133
0
13
CSM Focșani CSM Focșani
3
0
0
3
67-83
0
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
3
0
0
3
76-93
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Ez is érdekelheti

A Segesvári VSK után még egy klub visszalépett az élvonalbeli szerepléstől

Hiába harcolta ki a pályán a feljutást a másodosztályból, nem vállalja a szereplést a román férfi kézilabda élvonalban. A szakszövetség újból elvégezte a bajnokság sorsolását.

Új szerzemények, hazatérő játékos a VSK Székelyudvarhely kézicsapatánál

Távozókat és új igazolásokat jelentett be a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata. Nem maradt a gólkirály, az újonnan érkezők közül többen élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

Akárcsak a focibajnokságban, visszahozzák a kézilabdázóknál a rájátszást

Az első vezetőtanácsi ülésén több fontos reformot is elfogadott a Román Kézilabda-szövetség. A 2027–2028-as idénytől új lebonyolítási rendszert kap az élvonal, bevezetik az ifjúsági bajnokságot és jön az orvosi joker.

Több alapember maradt, légiósok sora a marosvásárhelyi kézicsapatnál

Jelentősen átalakította keretét a női kézilabda élvonalba feljutott Marosvásárhelyi VSK. Az újonc együttes az alapemberek megtartása mellett tizenkét új játékost, köztük nyolc légióst szerződtetett.

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!