HIRDETÉS

Legyőzték Tunéziát, közel vannak céljuk eléréséhez a magyar kézisek

Kellettek a húzóember Lékai betörései
Fotó: MTI

2019. január 20., 21:02

Összeszedettebb második félidei játékának köszönhetően a magyar férfi kézilabda-válogatott értékes győzelmet szerzett Tunézia ellen a német-dán közös rendezésű világbajnokság középdöntőjében. Legjobb esetben a magyarok a harmadik helyen is végezhetnek a csoportban.

2019. január 20., 21:02

Sorsdöntő mérkőzést játszott vasárnap este a magyar csapat, amelynek mindenképpen győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy esélye legyen megszerezni az olimpiai selejtezőt érő helyek egyikét.

Nem alakult jól a találkozó eleje a magyarok számára, az első negyedórában ugyanis nagyrészt a tavalyi Afrika-bajnok vezetett. Ezután viszont hamar összekapta magát Csoknyai István és Vladan Matics edzők legénysége,

HIRDETÉS

Lékai Máté vezetésével, illetve a sérüléséből visszatért Balogh Zsolt góljaival megfordította az állást.

Az ellenfél azonban nem szakadt le, így a szünetben kétgólos magyar vezetést mutatott a herningi aréna eredményjelzője.

A második félidőre helyretették a védekezésüket a magyarok, és egyre magabiztosabban játszottak, Tunézia 21 perc alatt csupán háromszor volt eredményes.

Kiváló volt a védekezés a második félidőben •  Fotó: MTI Galéria

Kiváló volt a védekezés a második félidőben
Fotó: MTI

Nagy Lászlóék öt góllal elhúztak, és ezután könnyedén őrizték előnyüket, a meccs végén pedig egyáltalán nem volt kérdéses a győzelmük.

Ezzel a sikerrel Magyarország továbbra is versenyben van a középdöntős csoport harmadik-negyedik hely eléréséhez.

Jól megérdemelt két napos pihenő következik a magyar játékosok számára, majd szerdán 19 órától a közvetlen ellenfél Norvégia ellen zárják a középdöntőt.

Férfi kézilabda-világbajnokság, középdöntő, 2. csoport, 2. forduló:
Magyarország–Tunézia 26–21 (16–14)
a magyarok gólszerzői: Balogh 9, Lékai 7, Bodó 4, Bánhidi 2, Bóka 2, Nagy L. 1, Juhász 1. Játszott még: Székely, Mikler – Ligetvári, Hornyák, Sipos, Ilyés.

A játéknap másik mérkőzésén:
Egyiptom–Norvégia 28–32 (14–16)

Hátralévő mérkőzések:
hétfő:
19.00 Norvégia–Svédország
21.30 Dánia–Egyiptom
szerda:
16.30 Egyiptom–Tunézia
19.00 Magyarország–Norvégia
21.30 Dánia–Svédország

A 2. csoport állása:
1. Dánia 6 pont (3 meccs)
2. Svédország 6 (3)
3. Norvégia 4 (3)
4. Magyarország 3 (4) 
5. Egyiptom 1 (3)
6. Tunézia 0 (4).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi László: „ha ebben a szezonban nem jutunk vissza, a következőben háromszor ilyen nehéz lesz”

A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

`
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Ha meggyőzöd őket, hegyeket tudnak megmozgatni – Golovin Vlagyimir a magyar női kézisikerekről

Friss Eb-bronzérmesként érkezett Tusványosra Golovin Vlagyimir. A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Sportteraszon tartott előadását követően a Székely Sportnak beszélt többek között a siker kulcsáról, de az edzői munka kihívásairól is.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!