Szilágyi Zoltán szövetségi edző csapata hibátlanul menetelt, az eddigi öt találkozóját megnyerte a kontinensviadalon.
A legjobb négy között a románok elleni összecsapás szorosan indult. A szünetben két góllal (18-16) vezettek a magyarok, de 21-21-ig egyik fél sem tudott ellépni. Ezt követően azonban a magyar csapat egyre nagyobb előnyre tett szert és végül nyolc találattal kerekedett felül.
A magyar válogatottól Csíkos Luca és Simon Petra Anna egyaránt hét találattal zárt, a mérkőzés legeredményesebbje pedig a házigazdáktól Alisia Lorena Boiciuc bizonyult kilenc góllal.
A magyar női ifjúsági válogatott 2002, 2009, 2013, 2019 és 2021 után jutott ismét döntőbe a magyar szövetség közösségi oldalának beszámolója alapján.
A finálét vasárnap 19.45-től játsszák, ebben a korosztályban a legutóbbi két kontinenstornát Magyarország nyerte.
A másik elődöntőben a dánok hosszabbítást követően 38-35-re kerekedtek a portugálok fölé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!