Hirdetés

Legyőzhetetlenek voltak a bukaresti kapusok

Próbálkozott a VSK, de rendkívül jól védtek a bukaresti kapusok. Korábbi felvétel
Fotó: László Ildikó

A kézilabda Román Kupát követően a Bölények Ligájában is alulmaradt a Bukaresti CSM-mel szemben a Székelyudvarhelyi VSK, pénteken kora este a fővárosiak kapusainak alig lehetett gólt dobni.

2024. november 15., 19:15

A két együttes pár napon belül másodszor találkozott egymással, hiszen a kézilabda Román Kupa második fordulójában szerdán este meccseltek, akkor a fővárosiak kiváló második félidei játékukkal simán, héttel, 28–21-re nyertek.

Kapcsolódó

Hirdetés

Pénteken lassan indult be a gólgyártás, a tizedik perc végén csak kétszer-kétszer zörrentek a hálók. A szoros játék a 20. percig tartott, ekkor ellépett a házigazda, a szünetig négygólos előnyt hozott össze. Érdekesség, hogy a szerdai meccshez hasonlóan 11 gólt szerzett a CSM az első félidőben, a VSK viszont adós maradt a találatokkal, hiszen míg a kupában 12-t dobott, a bajnokin csak hetet. Ebben nagy szerepe volt a CSM két kapusának, akik egész meccsen 50 százalék körül védtek.

Próbált kapaszkodni a szünetet követően a VSK, de háromnál közelebb nem tudott férkőzni, mivel Petrila és Simanszkij gyakorlatilag minden labdát védtek. Az udvarhelyi fiúk mindent megtettek, de ezúttal elmaradt a pontszerzés a fővárosban.

A következő fordulóban, jövő hétvégén a Fogarasi VSK-t fogadja a székelyudvarhelyi együttes.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 10. forduló:
Bukaresti CSM–VSK Székelyudvarhely 23–18 (11–7).

CSM: Campos Nantos 5, Roman Dodica és Razvan Chiratcu 4-4, Bogdan Voica 3, Mihai Dascalu 2, Ionut Dragan, Daniel Nica, Vladut Rotaru, Zavenica Dumitrana és Andrei Mihalcea 1-1.
VSK: Szász Előd 5, Pavel Loic 4, Aron Dedu 3, Vladyslav Zalevskyi és Komporály Attila 2-2, Csibi Hunor 1.
Hetesek: 4/2, illetve 2/0.
Kiállítások: 10–4 perc.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 10. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
9
9
0
0
321-231
27
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
9
8
0
1
306-266
24
3
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
10
8
0
2
306-273
24
4
HC Buzău HC Buzău
10
7
0
3
307-299
21
5
Konstancai CSM Konstancai CSM
9
6
1
2
273-249
19
6
CSU Suceava CSU Suceava
10
4
1
5
327-323
13
7
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
9
4
1
4
244-241
13
8
Bákói CSM Bákói CSM
10
4
1
5
284-289
13
9
Temesvári Poli Temesvári Poli
10
4
0
6
259-268
12
10
CSM Focșani CSM Focșani
10
2
4
4
262-275
10
11
CSM Vaslui CSM Vaslui
10
3
1
6
271-316
10
12
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
10
2
1
7
315-337
7
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
10
1
2
7
262-303
5
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
10
0
0
10
252-319
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!