Csütörtökön kora délután Debrecen a mindennapjait élte, pedig már jó pár napja a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne.
A csoportkör után 12 válogatott maradt talpon, az 1-es számú középdöntő csoportjában a magyar és a román került. Utóbbiak a franciákkal néztek farkasszemet.
A nagynevű ellenféllel szemben egészen jól tartotta magát Florentin Pera gárdája. Bár a gallok többször is elhúztak 4-5 góllal, sikerült ledolgozniuk, közel kerülniük. Aztán a második játékrész derekán 19–19-nél ki is egyenlítettek.
Ez az állás állt az eredményjelzőn majdnem 10 percig. Egyszerűen nem tudták eltüntetni róla a kétperces kiállításokat.
Az alaposan megfogyatkozott román szurkolótábor – a csoportkörben ezernél is többen voltak, most alig lehetett ötvent összeszámolni – alaposan meg is ünnepelhette ezt a pillanatot.
Ezt követően összekapta magát a többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Franciaország, végül simán megszerezte a pontokat és menetel az elődöntő felé.
Ahová a részben házigazda magyarok is igyekeznek.
Tökéletes eddigi mutatóval, két ponttal érkeztek a torna ezen szakaszába. Kissé meglepő volt, hogy jó indulattal is csak félház előtt játszották a Montenegró elleni eléggé fontosnak mondható találkozójukat.
Persze, lehet arra magyarázat, hogy az aréna szomszédságában, a Nagyerdei Stadionban Loki–Fradi focimeccset rendeztek.
A taxisofőr is automatikusan oda irányította autóját annál a kérdésnél, hogy a meccsre megyünk-e. Aztán miután szót-szót követett, tisztázódott, hogy mi az úti célunk.
Vlagyimir Golovin csapata döcögve indította a Montenegró elleni párharcát, 9–9-nél érték utol az addig előnyben lévő ellenfelet, egy 10–2-es rohanással a szünetben öttel vezettek (16–11).
Nem csak a csajok termelték a gólokat, a Loki is alaposan megszórta a Fradit a debreceni estében, 5–4-re diadalmaskodtak a címvédővel szemben.
A csajok sem maradtak adósok a mindössze 2 067 nézőnek (ennyi volt a hivatalos létszám. 26–20-ra nyertek, négy meccsből négy győzelem eddig a mérlegük.
Pénteken 16 óra 30 perctől Svédország–Románia, 21 óra 30 perctől Magyaroroszág–Lengyelország találkozókat rendeznek a debreceni középdöntő csoportban,
ha úgy alakulnak az eredmények, akkor meglehet az is, hogy a magyarok este már matematikailag nem végezhetnek rosszabb helyen, mint a második pozíció.
Ami elődöntőt ér...
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!