Az első játéknapon Paraguay ellen sikerült érvényesíteni a papírformát, ezúttal is hasonlóra készültek a magyarok szombaton este Kamerun ellen. Már az első félidőben megmutatkozott a tudásbéli különbség a felek között, remek támadójátékot produkált Golovin Vlagyimir csapata, 18–8-as eredménnyel vonulhattak pihenőre.
A fordulást követően sem tudott felzárkózni a kameruni válogatott, javarészt maradt a kilencgólos különbség a két csapat között. A végén 39–20-as magyar győzelem született, így két játéknap után négy pontot gyűjtöttek be és vezetik a B csoportot. Hétfőn 21.30-tól az eddig hibátlan mérleggel rendelkező Montenegró ellen lépnek pályára.
A kvartett első három helyezettje jut tovább a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál négyes három továbbjutójával játszhatnak a magyarok Göteborgban, innen az első két helyen végző együttes kerül a negyeddöntőbe.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!