Az első találatot még a kazahok lőtték, majd a házigazdák 3–0-s sorozata következett, ezután a 12. percig felváltva estek a gólok (7–6).
A magyar együttes támadásban jól teljesített, és amikor a védekezése is hatékonyabbá vált, eldöntötte a mérkőzést,
ugyanis a folytatásban az ellenfél csupán kétszer talált be a szünetig (20–8).
Elek Gábor szövetségi kapitány – aki két negatív koronavírusteszt után csatlakozott a válogatotthoz – már az első félidőben minden magyar játékosnak lehetőséget tudott adni.
A második játékrészben is szinte minden gyors ellentámadását góllal fejezte be a magyar együttes, amely továbbra is remekül védekezett, így
percről percre növelte a különbséget az edzőmérkőzés-hangulatúvá vált találkozón.
A 41. percben már húsz gól volt a különbség a csapatok között, majd az utolsó tíz percben tovább növelte előnyét a magyar együttes, amely így a vártnál is fölényesebb sikerrel kezdte a tornát.
A magyarok szombaton Szerbiával, vasárnap az olimpiai címvédő Oroszországgal találkoznak.
Az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra a torna első két helyezettje jut ki.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!